Kattints a képre!!
A nyírgyulaji „új hullám” felszínre hozott olyan titánokat, akiket nem sodort el az ár, magyarán megragadtak a megyei első osztályú csapatban. A tizenhét esztendős csatár, Pataki István mellett leginkább Bégányi Balázs élt a felkínált eséllyel: a saját nevelésű védekező középpályást az őszi szezon elejétől rendszerint kezdőként vetették be. A huszonegy éves futballista pedig nem égett meg, holott pályafutása korábban törést szenvedett.

– Munkahelyi elfoglaltság miatt csaknem két évet kihagytam, pedig előtte már a nagycsapattal edzettem, játszottam kupameccsen is – mélyedt el a témában Bégányi Balázs, aki a jelek szerint bizonyította, hogy számíthatnak rá a harmadik helyen tanyázó Gyulajban. – Jelenleg is Tiszaújvárosban dolgozom, akkoriban viszont egyszerűen nem fért bele az időbe, normálisan készüljek, közben szerencsésen változott a helyzet, az ingázás mellett nyáron kezdtem újra a focit. Hát, nem volt egyszerű felvenni a ritmust, az edzőmeccseken azonban már jól ment, és azóta is rendszeresen megkapom a lehetőséget. Kellemes meglepetés, hogy ennyire bíznak bennem, mert hiába mentek el többen az előző bajnokság után, az eredmények is bizonyítják, hogy még mindig erős csapatunk van.
Kattints a képre!