Kattints a képre!!
Bartha Balázs öt gólt hintett a Pap elleni megye egyes ifi meccsen: a Csenger tizenhét éves üdvöskéje mindezt megfejelte azzal, hogy az első félidőben – tizenhat perc leforgása alatt – mesternégyest rámolt be. Nem mellesleg döntetlenre „végzett” csapattársával, Oláj Erikkel, aki ugyancsak ötször köszönt be a 12-1-re megnyert mérkőzésen.

– Már rúgtam tizenegy gólt is egy meccsen, igaz az futsalban volt – árulta el Bartha Balázs, aki irányító középpályásként rukkolt előre egy sorral a szombati összecsapáson, egyébiránt tizenegy „dugót” jegyez a hat őszi fellépésen. – Hét éves korom óta rendszeresen focizom, akkor még jobban is ment, majdnem minden tornán gólkirály lettem, de a jelenlegi posztommal is ki vagyok békülve. Most az egyszer megkértem Juhász Ferenc mestert, hogy hadd játsszak feljebb, mert hiányzott az egyik csatárunk, ő pedig beleegyezett, talán nem bánta meg… Szeretek támadni, sajnos, a védekezés nem fekszik, nem erősségem, amin tudom, változtatni kell. Főleg, mivel nehéz bekerülni a „nagyokhoz”, erős a csapat: az előző szezonban három kupameccsen játszottam a felnőttek között, két bajnokin pedig becseréltek, akkor éreztem, van még hová fejlődni.
Kattints a képre!