Kattints a képre!!

Mint ismert, október 23-a nemzeti ünnep, ami idén szombatra esik. Ezen a napon a Sporttörvény és a Labdarúgás Versenyszabályzat 20. § (1) g) pontja értelmében nem rendezhetnek bajnoki mérkőzést, ezért ezen a hétvégén a megyei igazgatóság által szervezett valamennyi találkozót 2021. október 24. vasárnapra írták ki, sőt az U16-os megyei bajnokságban fordulót nem is tettek erre a hétvégére – fogalmazott az Igazgatóság közleményében.

A megyei harmadosztályú csapatok ne lépnek pályára a kilenedik fordulóban, amit a szezon végén pótolnak Fotó: tudósítónktól

Ezen törekvések ellenére is azonban a megye első-, illetve másodosztályú felnőtt és U19, valamint az NB-s és regionális utánpótlás mérkőzések nagy száma miatt nem tudak elegendő számú játékvezetőt biztosítani az október 24-i találkozókra.

Ezért olyan döntés született, hogy az MLSZ Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Igazgatóság által szervezett megyei harmadosztályú osztályú bajnokságok 9. fordulóját – ami eredetileg október 24-én lett volna – az őszi szezon végére tolják.

Ugyanakkor megjegyzendő: a csapatok az elhalasztott mérkőzést más időpontban (hétköznap, vagy október 24-én legkésőbb délelőtt 10 órától) is lejátszhatják. Ehhez viszont az érintett két csapatnak az IFA rendszerben történő módosító egyetértésére van szükség. A mérkőzések az eredetileg kisorsolt napon (október 24-én) és időpontban (14 órakor) történő lejátszására kizárólag az érintett két csapat által közösen kijelölt szükség játékvezető közreműködésével van lehetőség.

Kattints a képre!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .