Kattints a képre!!
A megye egy aktuális idényének leggyorsabb gólját „szállította” szombaton a Gyulaháza. A hazai egylet mindjárt a középkezdés után akcióba lendült, bár hivatalos, főként hitelt érdemlő időeredménnyel nem szolgálhatunk, közmegegyezéssel húsz másodperc telhetett, amikor Csercsa Gergő megszerezte a vezetést a Nyíregyháza Spartacus II. elleni bajnokin.

A gólpassz „feladója” a tizennyolc esztendős Csépke Márkó volt, aki a bal oldali beadást követően fejjel tálalt a csapattárs elé. Az előny a 65. percig kitartott, majd a tabellát változatlanul makulátlan mérleggel vezető „kis Szpari” fordított (1-3).
– Juj, borzasztón örültünk a gólnak, nem emlékszem olyan meccsre, amelyen ennyire hamar betalált volna a csapatom, csak kár, hogy vereség lett a vége – taglalta Csépke Márkó, akit jobbszélsőként vetett be a gyulaházi tréner. – Nagyon akartam bizonyítani Bardi Gábor edzőnek, de nem izgultam túl a dolgot. A rutinos játékosok, Kozma Dodi és Illés Attila is biztattak, hogy csak nyugodtan játsszak, tegyem ki a szívemet a pályára, próbáltam ennek megfelelni, meg a többiek is. A tavaszi idény második felében kerültem fel a nagycsapathoz, szeretném megmutatni, hogy mit tudok: persze, jó lenne egyszer magasabb osztályba kerülni, de ha nem sikerül és stabil megye egyes játékos leszek, akkor sem dőlök a kardomba. Felesleges álmodozni, jön majd úgyis minden magától: egyelőre azt is élvezem, hogy tök jó brigádban futballozhatok.
Kattints a képre!