Kattints a képre!!
A megyei másodosztály Nyírerdő csoport hatodik fordulójában hét mérkőzést játszottak vasárnap.

Kék–Záhony 0–5 (0–2)
Kék, 91 néző, v.: Hadházi L. Kék: Kerekréti G. – Mátrai T., Poór B., Duan D. (Jámbor M.), Szuromi L. (Novák K.), Bodó I.,Papp D. (Bodnár L.), Varga Á. (Szurcsik Z.), Dócs N., Veress M., Gazsi D. (Pauliska L.). Edző: Fabók István. Záhony: Mucsicska – Gombkötő Z., Kacsúr A., Szabó M., Setét R., Gombkötő S., Sárkány G., Kiss M., Angyal Á. (Halász T.), Györke J., Lupcsa Cs. Játékos-edző: Gombkötő Sándor. Gól: Györke J., Kacsúr A., Szabó M., Gombkötő S., Sárkány G. Kiállítva: Dócs N. Ifi: 5-0.
Fabók István: – Érdemben még nem tudok nyilatkozni, mert a szakmai stáb még most számolja ki, hogy hány százalékban vagyok hibás ezért a vereségért. Remélem, maradék nélkül meglesz…
Gombkötő Sándor: – Olykor kőkemény összecsapáson folyamatos nyomás alatt tartottuk a hazaiakat, és ilyen különbséggel is megérdemelt győzelmet arattunk. A kéki csapatnak csak akkor lett volna esélye, ha 15 órás kezdés helyett 16 órára jövünk, vagy ha öt mezőnyjátékos helyett hatot cseréltek, mivel ez nem történt meg, így szeretettel elfogadtuk Fabók mester gratulációját és nekünk mindegy, hogy Nike vagy Adidas…
Fényeslitke–Jéke 1–0 (1–0)
Fényeslitke, 100 néző, v.: Szabó I. Fényeslitke: Janda T. – Gyüre Gábor, Osztolykán E. (Takács R.), Nagy B. (Arnóczki Sz.), Toma J. (Miskolczi G.), Gyüre Gergely, ifj. Nagy Z. (Juhász B.), Miskolczi Á., Nagy M., Nagy B., Rusznák S. Edző: Nagy Zoltán. Jéke: Csucska M. – Boda T., Szlovák L. (Szűcs Sz.), Végső Á., Borzák Zs. (Horváth M.), Huszti Sz. (Hamza Á.), Farkas G., Huszti Cs., Kovács T., Végső Sz., Szabó B. Edző: Dolhai Máté. Gól: Gyüre Gábor. Ifi: 5-1.
Nagy Zoltán: – Megtört a jég. További sok sikert kívánunk a lelkes vendégcsapatnak.
Dolhai Máté: – Sajnos, amíg a helyzeteket nem tudjuk értékesíteni, addig nem tudunk meccset nyerni, de pontot szerezni sem! Gratulálok Fenyeslitkenek!
Újdombrád–Ajak 1–1 (0–0)
Újdombrád, 150 néző, v.: Mónus. Újdombrád: Balla D. – ifj. Balla J., Kocsi M., Feka A., Tóth N., Timkó Zs. (Németh Sz.), Tóth Á., Jóni G., Feka L. (Sinka D.), Ignéczi Cs., Oláh L. Edző: Balla János. Ajak: Leskovics A. – Iski Á., Magyar D., Gergely D. (Homoki Cs.), Balogh T. (Czap L.), Kovács J., Szopkó T., Harakály T., Horváth L., Komló T. (Kertész D.), Czvik S. Edző: Kovács Tibor. Gól: Feka L., illetve Kovács J. Ifi: 4-0.
Balla János: – A mai játékunk eredménye ettől jobb nem lehetett, sokkal hatékonyabb, pontosabb játékra van szükségünk, ha az ilyen mérkőzéseket meg akarjuk nyerni. Gratulálok a lelkes, fegyelmezett ajaki csapatnak,
Kovács Tibor: – Szervezett játékkal értékes pontot szereztünk.
Ladányi TC–Nyírkarász 1–2 (1–0)
Mezőladány, 150 néző, v.: Frindik J. Ladányi TC: Csiki G. – Balogh R., Sajtos N. (Kun B.), Demeter A., Jónás D. (Balogh K.), Rákóczi L. (Szilágyi D.), Jónás J., Szilágyi G. (Demeter L.), Cser P., Boda R., Jónás II K. Edző: Sajtos András. Nyírkarász: Kasza Ádám – Hengsperger A., Kántor F., ifj. Tóth T. (Nagy H.), Simon J., Deák B., Szikszay S. (Kasza Ákos), Juhász L., Horváth M., Mocsár G., Ujj Gy. Edző: Tóth Tibor. Gól: Boda R., illetve Nagy H., Ujj Gy. Kiállítva: Jónás K. (93. perc). Ifi: 2-3.
Sajtos András: – Szégyellem magam a csapat nevében a hetek óta tartó góltalanság és egyes játékosok hozzáállása miatt. További sok sikert a Karásznak!
Tóth Tibor: – Igazi csapatmunka volt ez a mai, mindemellett nem mehetek el szó nélkül Nagy Henrik teljesítménye mellett, aki góllal és gólpasszal mutatkozott be, így sikerült megfordítani a mérkőzést. Nem tudom a sors mikor fog minket kegyeibe fogadni, mert ezúttal is mindkét csere sérülés miatt történt?
Gergelyiugornya–Szabolcsveresmart 4–1 (3–0)
Gergelyiugornya, 200 néző, v.: Kocsis Zs. Gergelyiugornya: Révész D. – Balogh T., Lakatos A. (Lovas I.), Danku J., Mándi L., Peregrin R. (Kovács A.), Sebestyén G. (Czirják M.), Danku A., Tóth Zs., Bancsi G., Csonka L. Edző: Szilágyi Bertalan. Szabolcsveresmart: Hosszú L. – Kantár K. (Vincze D.), Selyem E. (Jándék P.), Gombkötő Z., Bandor J., Rostás Zs., Rézműves J., Ponczók T., Szidor T., Győri J., Gáti Sz. Edző: Tara Sándor. Gól: Mándi L. 2, Sebestyén G., Lakatos A., illetve Ponczók T. Ifi: 2-2.
Balogh István elnökhelyettes: – Kiváló játékvezetés mellett úgy érzem, megérdemelten győztünk. Most olyan periódusban vagyunk, hogy a győzelem a fontos és szeretnénk sérülés, kiállítások nélkül megszőni a mérkőzéseket. További sok sikert a Veresmartnak!
Tara Sándor: – Egy ilyen fenomenális sportbál után ennyire futotta…
Pátroha–Vaja 2–2 (1–0)
Pátroha, 100 néző, v.: Pokoracki. Pátroha: Csáki T. – Kalu B. (Varga R.), Mozga Gy., Jenei R., Balogh I. (Kovács D.), Borbély L., Molnár V., Csatári E., Kovács Sz. (Mohl D.), Méhész B., Csáki L. Edző: Minyin Vitalij. Vaja: Vakarcs I. – Zakor M. (Nagy T.), Bálint Cs., Jónás L., Lakatos I., Sándor A. (Repelik Á.), Zakor J. (Katona R.), Simák B., Zakor G. (Borsi D.), Lakatos T. (Pálfi I.), Soltész B. Edző: Siska Attila. Gól: Kovács Sz., Balogh I., illetve Pálfi I., Katona R. Ifi: 1-3.
Minyin Vitalij: – Tudtuk, hajtós mérkőzés lesz, de azt nem gondoltuk, hogy a végén egy bírói döntés győzelemtől foszt meg minket…
Siska Attila: – Sokat támadtunk, de csak a végén jöttek a gólok, így be kell érnünk a döntetlennel.
Tiszakanyár–Tuzsér 3–4 (2–2)
Tiszakanyár, 80 néző, v.: Piskóczi Zs. Tiszakanyár: Kanyári G. – Molnár P., Tóth M., Nagy Á., Bodnár G., Szarvas G., Csire G. (Balogh R.), Domonics M., Nagy R. (Dobrai D.)., Dócs Gábor, Dócs Gergő. Játékos-edző: Bodnár Gábor. Tuzsér: Csuka M. – Fábián I. (Jónás T.), Pásztor S., Révész B., Jónás M., id. Iván A., ifj. Iván A. (Balogh T.), Balogh A., Setét E. (Jaczina L.), Iván E., Nagy A. Edző: Szabó István. Gól: Dócs Gábor 2, Domonics M., illetve Setét E. 2, Balogh A., Balogh T.
Bodnár Gábor: – Az első harminc percben le kellett volna zárnunk a mérkőzést, amit nem tettünk meg és erre ráfáztunk.
Kattints a képre!