Kattints a képre!!
Koi Balázs öt perc alatt szerzett mesterhármast a Zsurk elleni megye hármas meccsen, (1-7), ráadásul mindezt megfejelte két további góllal. Legyünk pontosak: a dombrádi csatár időrendi sorrendben két góllal „melegített” a Rétköz csoportban rendezett összecsapás első félidejében, majd triplázott a 70. és a 75. minutum között!

Öt forduló után Koi Balázs tizenegy góllal vezeti a vonatkozó listát, miként a másodosztályból kipottyant Dombrád is a tabella élén nyomul, mégpedig makulátlan mérleggel. És a cél aligha lehet más, mint az azonnali visszajutás.
– Három olyan meccsen volt már, amikor egyaránt ötször találtam be, de ha lehet így nevezni, a rekordom egy Létavértes–Kisvárda U19-es utánpótlás mérkőzés volt, amelyen nyolc gólig jutottam – árulta el a huszonhat éves futballista, akinek pályafutása Papon kezdődött, majd a Várda SE színeiben folytatódott, futballozott a Berencsben, a Tiszakanyárban, valamint a Demecserben is, és két részletben immár negyedik szezonját tolja a dombrádi birgádban. – Korábban támadóként szerepeltem, de az élet úgy hozta, hogy az előző idényben középső védőt kellett játszanom, de szerencsére a megfelelő igazolásoknak köszönhetően újra a csatársorban számítanak rám. A szezon előtt kitűztem saját magam elé egy célt, már, ami a gólszámot illeti, ilyen szempontból jól állok, de őszintén szólva nem ez az elsődleges. Sokkal inkább az, hogy a tavalyi évünket elfelejtve, és ezt magam illetve bátran mondhatom a csapat nevében is: mindenki gőzerővel azon dolgozik, hogy visszakerüljünk a megyei focitérképre, ahová az egyesület való!
Kattints a képre!