Kattints a képre!!
A megyei másodosztály Nyírerdő csoport hatodik fordulóját rendezik hétvégén.

Megyei II. osztály: Nyírerdő csoport, 6. forduló (kezdés: 15 óra)
Vasárnap
Kék (10.)–Záhony (4.)
Fabók István, a Kék edzője: – Volt öröm, bódogság, hisz a tinik végre nyertek és még gólt sem kaptak. Helyén kezelve a dolgot, ez még a Jackpottól, távol van, így ébernek kell maradni és szárazon tartani a puskaport! Tanulási fázisban az több mint gyanús, ha valakit úgy akarnak megtanítani úszni, hogy víz közepén bedobják a vízbe. Nem biztos, hogy úszni akarták megtanítani… A Gombkötő testvérekkel egy pár évet együtt nyomtunk kanyári színekben, így azóta tudom, a cipő mérete tök mindegy, csak Nike legyen! Bízom abban, hogy a hétvégén a fiúk olyan szervezetten és rendezetten mozognak a pályán, mint az igazi olaszok, akik az M3-ason mennek hazafelé Satu Maréba!
Gombkötő Sándor, a Záhony játékos-edzője: – Olyan csapattal találkozunk hétvégén, amely edzője nagyon sokáig csapattársam volt, és mai napig barátomnak tekintem. Ezt azonban most félreteszem, mert mindenképpen a három pont megszerzése érdekében utazunk, majd az ország szeretettel várja Pista nyilatkozatát a meccs után.
Fényeslitke (14.)–Jéke (12.)
Nagy Zoltán, a Fényeslitke edzője: – Rendkívül kellemetlenül érzem magam, álmodni sem mertem arról, hogy az ötödik forduló után is pont nélkül fogunk állni. Azt hiszem, játékban nem múltak felől eddig sem minket, ugyanakkor ellenfeleink a helyzeteinket gólra váltják, mi pedig rendre kihagyjuk azokat. Amíg ebben a tekintetben nem lépünk előre, addig nem leszünk eredményesek.
Dolhai Máté, a Jéke játékos-edzője: – A Fényeslitke nem úgy szerepel, ahogy az várható volt és ezért elég feszült lehet most náluk a helyzet. Ilyenkor nem tudni mikor fordul a kocka, ezért óvatosnak kell lennünk. Nyerni szeretnénk, de ehhez legalább úgy kell játszani, mint az elmúlt hétvégén! Bízom a csapatban, azt gondolom, egyre jobb passzban vagyunk.
Újdombrád (5.)–Ajak (8.)
Balla János, az Újdombrád edzője: – A sorsolás szeszélye miatt három hazai meccs következik, amelyeken a maximális eredményt akarjuk elérni, kezdve az Ajak elleni győzelemmel.
Kovács Tibor, az Ajak edzője: – Öt meccsből kettőt nyertünk, bízom abban, hogy „döntetlenre” hozzuk a statisztikát.
Ladányi TC (9.)–Nyírkarász (7.)
Sajtos András, a Ladányi TC edzője: – Sajnos, hetek óta gyatra százalékban használjuk ki a helyzeteket, ha ezen tudnánk javítani, akár nyerhetnénk is a jó Karász ellen. Bízom a fiúkban, hogy átérzik a meccs jelentőségét.
Tóth Tibor, a Nyírkarász edzője: – Nem hiszem el, milyen szerencsétlen sorozatban vagyunk. Élcsapatok sorával játszunk már az idény elején, igaz ezt is le kell tudni, de nem bravúr nélkül… Mit is mondjak, a hétvégi csapatot az elméletbeli orvosi stáb rakja össze. Az is igaz, saját magunkba kell nézni, nem mindent másra hárítani, elfogultnak lenni, de azért mindig éreztetni velünk, hogy idegenbe játszunk – nem egyszerű dolog, így futballozni.
Gergelyiugornya (2.)–Szabolcsveresmart (13.)
Balogh István, a Gergelyiugornya elnökhelyettese: – A Nyírkarász elleni győzelmünk újabb áldozatokkal járt, sajnos. Már rettegek a hétvégétől, ki tudja, addig még melyik játékos jelenti be, hogy ne számoljunk vele a mérkőzésen. De mint mindig, nekünk hazai pályán csak a győzelem lehet a célunk. Elég egy kis győzelem is, a lényeg, hogy azért is három pont jár.
Tara Sándor, a Szabolcsveresmart edzője: – Több játékos vasárnap megkapta az utolsó figyelmeztetést, mert a hozzáálláson sürgősen változtatni kell: a pályán nincs helye a veszekedésnek! Remélem, most már észhez tér mindenki.
Pátroha (1.)–Vaja (3.)
Minyin Vitalij, a Pátroha edzője: – A hétvégi rangadóra a csapat megfelelően felkészül, biztos, hogy jó iramú mérkőzést fogunk vívni, de ezúttal is azt szeretnénk, ha a végén mi örülnénk.
Siska Attila, a Vaja edzője: – Én már az előző szezonban is sokra értékeltem a pátrohai csapatot, és az idő engem igazol. Nagyon jól kapták el a rajtot, így nyilván tele vannak önbizalommal. Tavasszal sem játszottunk egyszerű meccset ott, most is valami hasonlóra számítok.
Tiszakanyár (6.)–Tuzsér (11.)
Bodnár Gábor, a Tiszakanyár játékos-edzője: – A vendégcsapat nem úgy kezdte a szezont, mint ahogy azt gondolták, de bízom benne, csak jövő héttől lesznek sikeresek. Remélem a srácok mindent meg fognak tenni, hogy itthon tartsuk a három pontot!
Szabó István, a Tuzsér edzője: – Vereség, vereség, győzelem idegenben, vereség, vereség, … Tiszakanyáron! Csak így folytatódhat a fent leírt sorozat a hétvégén!
Kattints a képre!