Kattints a képre!!

Pazarul fest a tabella kállósemjéni szempontból. A megyei másodosztályú csapat – öt forduló után – pontveszteség nélkül, kapott gól nélkül nyomul az élen a Pannónia Zrt. csoportban. Szóval a bajnoki címvédő nem lassít az új idényben sem.

Szabó Imre, akárcsak a semjéni csapat rendre legyűri az ellenfelet Fotó: tudósítónktól

Ráadásul a támadók alapos munkát végeznek, eleddig huszonhat gólt „termeltek”, miközben a semjéni betonvédelmen senki nem tudott rést ütni. Na ja, a kapuban Ovszijenko Volodimir játékos-edző áll a helyzet magaslatán, Öcsi pedig testközelből vezényli a hátvédsort, amelynek Szabó Imre az egyik bástyája. A huszonhárom éves futballista a nyáron az „élvonalbeli” Balkánytól tért vissza, ahol egy szezont húzott le.

– Egyértelműen csapatmunka eredménye, hogy itt tartunk – szögezte le Szabó Imre. – Azt gondolom, Öcsi olyan szervezett munkát végez, aminek ez a kedvező következménye: a meccs közben folyamatosan beszél, irányít minket, a személye magabiztosságot ad számunkra, hisz nem akárkiről beszélünk, az NB I-ben is védett. Amúgy bíz isten nem téma az öltözőben, hogy még nem kaptunk gólt, nem fektetünk erre külön hangsúlyt, a lényeg, hogy a csapat nyerjen. Úgy vagyunk vele, minél később szakad meg ez a sorozat, annál jobb, és ennyi. Inkább arra figyelünk, hogy gyűjtsük a pontokat: nem véletlenül tartják, hogy talán könnyebb megszerezni, mint megvédeni a bajnoki címet, de azon vagyunk, hogy nekünk sikerüljön!

Kattints a képre!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .