Kattints a képre!!
A „Lingár gyerek” nem lacafacázik. A mándoki Gyüre Tamás ontja a gólokat, plusz még cifrázza is. Négy (!) mesterhármas csúszott már be az őszi idényben: a Biri ellen a Magyar Kupa-selejtezőben, közben a Kemecse, majd a Vásárosnamény, illetve legutóbb a Nyírgyulaj elleni bajnokin egyaránt triplázott. Akárcsak a húsz éves jobbszélső, a Mándok is lassan a fellegekben jár – legalábbis régen látott magasságban, a tabella második helyén tanyázik.

A vonatkozó listán tíz bajnoki góllal listavezető tékozló fiú – aki szeptember elején megjelent írásunkban nem vattázta véleményét, nehezen kezelhető palinak titulálva magát – immár a Lingár becenéven tolja a futballt, ami az ominózus cikk után automatikusan „hozzánőtt”.
– Rendesen rám ragadt, de nem bánom, már csak azért sem, mert a korábbi nyilatkozatom minden szavát vállalom – utalt a három héttel ezelőtti, valóban merőben szokatlan megnyilvánulásra Gyüre Tamás. – A haverok, az ismerősök és persze, már a csapatban is így hívnak, na meg a szurkolók. Velük különösen baráti viszonyban vagyok: ha nem megy a játék, akkor sem adják az ívet, mostanság pedig az megy a meccs előtt, hogy ahány gólt rúgok, annyi sört fizetnek. Szombaton újítottak: gumicukor volt feldobva, amit el is pusztítottam hazaúton. Nagyon jó manapság Mándokon, csípnek a nézők, a csapattársak tömnek passzokkal, azt viszont nem mondanám, hogy a hátamról is bepattan a labda, mivel megszenvedek a gólokért. Amit olykor „összebambáskodok” néha engem is zavar, de ha a táblázatra nézek már ezt sem bánom…
Kattints a képre!