Kattints a képre!!
A Nyír-Wetland megyei első osztályú bajnokság hetedik fordulójának mérkőzéseit rendezik a hétvégén. Mint azt korábban jeleztük, rendhagyó módon, már csütörtök este megkeződik az aktuális kör, mégpedig a jelen pillanatban igazán nagy rangadónak számító Szpari II.–Csenger összecsapással.

Esélyleső: Nyír-Wetland megyei I. osztály, 7. forduló (kezdés: 15 óra)
Csütörtök
Nyíregyháza Spartacus II. (1.)–Csenger (2.)
Huszák Géza, a Nyíregyháza Spartacus II. edzője: – Minden mérkőzés nehéz ebben a bajnokságban, elég csak a hétvégi eredményekre utalni, ami alátámasztja, soha nem lehet biztosra menni. A táblázat azt mutatja, hogy ez a találkozó rangadónak számít: természetesen tiszteljük a Csengert, nyilván nem véletlenül szerzett ennyi gólt és szerepel ilyen jól. Reméljük a foci jó propagandája lesz a meccs, fiataljaink pedig ahogy eddig, most is odateszik magukat, meglátjuk ez mire lesz elég.
Barcsay István, a Csenger edzője: – Először is köszönjük a hazai csapatnak, hogy az eredeti időpontnál korábban játszhatjuk a mérkőzést! Remélem, színvonalas meccset fogunk tudni játszani, szeretnénk minél jobb eredményt elérni. Bízom benne, hogy a fiúk ennek megfelelően készültek.
(A mérkőzést Örökösföldön rendezik, kezdés: 18 óra)
Szombat
Austria Juice-Vásárosnamény (6.)–Ibrány (9.)
Harbula Balázs, a Vásárosnamény edzője: – A változás örök, úgyhogy nekem is változtatnom kell, ugyanis két meccs alatt egy gólt tudtunk szerezni. Bár nem láttam, de sok jót hallottam az Ibrányról, de nekünk most a saját fejeinkben kell rendet rakni és oroszlánként küzdeni a három pontért hazai pályán!
Kiss Tamás, az Ibrány edzője: – Az elmúlt hétvégén aratott szép győzelem sajnos, áldozatokat követelt. Ezúttal ismét egy nagy erőpróba vár a csapatra, mert a jó erőkből álló Namény otthonában lépünk pályára. Szeretnénk, egyben bízunk abban, hogy sikeresen tudjuk venni ezt akadályt.
Nyírbátor (8.)–Balkány (10.)
Erdei Zoltán, a Nyírbátor edzője: – Ha a legutóbb nyújtott teljesítményt át tudjuk menteni erre a mérkőzésre, akkor úgy gondolom, hazai pályán lesz esélyünk begyűjteni a három pontot a masszívan védekező és jól kontrázó balkányi csapat ellen.
Mirgai László, a Balkány edzője: – A Szpari II. ellen mutatott harcos, agresszív, fegyelmezett játékra lesz szükség ezúttal is, hogy pontot, pontokat tudjunk szerezni.
Kemecse (13.)–Gyulaháza (11.)
Resán Attila, a Kemecse elnöke: – Hazai pályán közvetlen riválisokkal játszunk a következő két mérkőzésen. Fontos pontok sorsa dől majd el ezeken a meccseken és kiderül vagy beborul – vagy eshet is.
Bardi Gábor, a Gyulaháza edzője: – Két hazai vereség után csak reménykedni tudok abban, hogy idegenben pontot, pontokat tudunk szerezni.
Nyírgyulaj (3.)–Mándok (4.)
Lukács Tibor, a Nyírgyulaj edzője: – Jól ismeri egymást a két csapat, a pillanatnyi forma és a nagyobb akarás fog dönteni – remélem, a mi javunkra.
Lakatos István, a Mándok játékos-edzője: – Jó formában lévő csapathoz látogatunk, ettől függetlenül, bízom a fiúkban és abban, hogy a hozzáállásban és játékban tudunk annyit javulni, ami elegendő lesz a pontszerzéshez.
Nyírmeggyes (15.)–Nagyecsed (12.)
Gózner Károly, a Nyírmeggyes játékos-edzője: – Az elmúlt hétvégén sikerült megszerezni az első győzelmünket Gyulaházán. Eltiltottjaink és sérültjeink nagy része már bevethető lesz, így bizakodóan várom az Ecsed elleni mérkőzést.
Homann Richárd, a Nagyecsed edzője: – Idegenbeli szereplésünk, sajnos, nem túl fényes, ezen szeretnénk kozmetikázni a hétvégén.
Vasárnap
Újfehértó (7.)–Tarpa (16.)
Piskóti Zsolt, az Újfehértó edzője: – Végre ismét hazai pályán játszhatunk, egyben próbáljuk ott folytatni, ahol az előző hétvégén abbahagytuk. Egyáltalán nem számítok könnyű mérkőzésre, mert biztos vagyok benne, hogy a Tarpa is stabilizálni fogja helyét a tabellán.
Varga Gyula, a Tarpa edzője: – Ha nem lenne az első öt perc, meg a tizenegyespárbaj, elég jók lennénk… Tudjuk, hogy nem lesz könnyű dolgunk, de előbb-utóbb talán már nekünk is kijön végre a lépés!
Nagyhalász (14.)–Mátészalka (5.)
Borza László, a Nagyhalász edzője: – Minden elismerésem a Mátészalka eddigi szerepléséhez, de hazai pályán most már nekünk is bravúrra van szükségünk, ha tartani akarjuk a lépést a riválisokkal.
Virágh István, a Mátészalka edzője: – Többször látva a halészi csapatot nagyon nehéz mérkőzésre számítok, hiszem, játékosaimnak mindent ki kell adniuk magukból ahhoz, hogy ne égessük meg magunkat. Egy pillanatra sem hihetjük azt, hogy félvállról vehetjük ezt a meccset!
Kattints a képre!