Kattints a képre!!

A Sényő-Carnifex a hazai pályán, a Kisvárda II. idegenben folytatta szereplését az NB III. Keleti csoport hétközi, nyolcadik fordulójában – mindkét együttes debreceni ellenféllel találkozott.

Lakatos László bólintott, vezetést szerzett a kék mezes Sényő Fotó: Fazekas Ármin

A saját otthonában még veretlen Sényő az idegenben halványan teljesítő „kis Lokival” szemben próbálta gyarapítani pontjai számát. Ezt megalapozta, amikor a 28. percben Schmidt Péter tanárian ívelt be jobbról, Lakatos „Csoki” László pedig fejjel a kapuba postázta a labdát (1-0). Az addig is domináló hazaiak a folytatásban nyugodtan futballoztak, ráadásul a második félidő elején növelték előnyüket: Kapacina Valer jobb oldali szögletből érintés nélkül csavarta a labdát a hálóba (2-0). Egy – a debreceni „porta” előterében történt – tizenegyesgyanús eset borzolta a kedélyeket, mindez nem osztott-szorzott, a Sényő biztosan nyert.

Ugyanakkor a Kisvárda Master Good II. vereséget szenvedett a Debreceni EAC vendégeként.

NB III., Keleti csoport: 8. forduló

Sényő-Carnifex–Debreceni VSC II. 2–0 (1–0)

Sényő, 150 néző, v.: Újhelyi T. Sényő: Járvás L. – Klepács K. (Bodó G.), Szilvási P., Fabu M., Kalocsai L., Farkas M., Schmidt P., Lakatos L. (Fenyőfalvi D.), Tóth M., Kapacina V. (Jócsák D.), Vámos M. (Páll Zs.). Edző: Imrő László, Fiumei Viktor.

Gól: Lakatos L., (28.), Kapacina V. (52.)

Imrő László: – Amit elterveztünk azt teljesítettük. Volt szerencsénk is, ezt el kell ismerni, de sokat tettünk azért, hogy megszerezzük a három pontot egy szimpatikus csapat ellen.

Debreceni EAC–Kisvárda Master Good II. 4–2 (2–0)

Debrecen, 100 néző, v.: Kátai G. Kisvárda II: Odincov – Czene, Králik, Vass O., Sikorszki – Szőr, Avetiszjan (Bíró R., a szünetben) – Himics, Czérna (Honcsar, 67.), Peteleu (Szentes D., 78.) – Nagy M. K. Edző: Kocsis János

Gól: Avetiszjan (öngól, 1–0) a 25., Sidibe (2–0) a 45., Himics (2–1) az 55., Nagy M. K. (2–2) az 58., Jankelics (3–2) a 75., Sidibe (4–2) a 84. percben.

Kattints a képre!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .