Kattints a képre!!

A Magyar Kupa megyei selejtező második fordulóját rendezik szerdán: hat mérkőzést játszanak, míg a Vásárosnamény-Csenger találkozót egy héttel később „pótolják”, és mint kiderült, a Rakamaz–Ibrány meccs elmarad.

Az őszi idényben bajnoki mérkőzésen már „összefutott” a fehér mezes újfehértói és nyírgyulaji együttes, akkor utóbbi nyert hazai pályán Fotó: tudósítónktól

Ezúttal már a nyitókörben kiemelést élvezett kilenc megye egyes együttes (az előző bajnok idény 1-9. helyezettjei) is bekapcsolódik a küzdelemsorozatba. Három párharcban első osztályú csapatok csatáznak egymással: a másodosztályú Nagydobos, Vaja duó „élvonalbeli” ellenfelet fogad. Ugyanakkor Baktán azonos osztályú, megye kettes legénység néz „farkasszemet”. A továbbjutás valamennyi helyszínen egy mérkőzésen dőlt el. A vonatkozó szabály értelmében, ha a kilencven perc letelte után döntetlen az eredmény, ez az alacsonyabb osztályú együttes továbbjutását jelenti. Az egyelőre még mindig nem ismert, a főtáblára mennyi csapat kvalifikálhatja magát.

Magyar Kupa: megyei selejtező, 2. forduló

Szeptember 22., szerda (15.30): Mátészalkai MTK–Tarpa, Balkány–Nagyhalász, Újfehértó–Nyírgyulaj, Nagydobos–Mándok, Vaja–Nagyecsed,  Baktalórántháza–Nyírvasvári. A Vásárosnamény–Csenger mérkőzést szeptember 29-én játsszák. Az Rakamaz–Ibrány mérkőzés elmarad.

Kattints a képre!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .