Kattints a képre!!

Hadadi Ferenc, a Szatmárcseke edzője lemondással egyenértékű nyilatkozattal rukkolt elő a Nagydobos elleni (2-2) megye kettes bajnoki után.

Hadadi Ferenc szerint ezt most meg kellett lépni! Fotó: magánarchívum

Mindez már csak azért is fura, mert bár a Gémtech csoportban szereplő, pillanatnyilag sereghajtó együttes három vereséggel indított, a jó erőkből álló Dobossal szemben megszerzett pont mindennek nevezhető, csak kudarcnak nem. Miért, hát?

– Ez egy hosszú folyamat következménye. Olyan dolgok történtek a szombati meccs közben, amivel betelt a pohár – nyomatékosította Hadadi Ferenc. – Nem fogom megvárni, amíg a kispadon valaki a saját „szurkolóink” közül megver, mert erre volt kísérlet szombaton! Pedig úgy érzem, kezdett végre összeállni a csapat, de én ezt ilyen formában nem akarom folytatni, nagyon sajnálom, hogy így alakult. A fiúktól bocsánatot kérek, hogy elhagyom őket: szeretném megköszönni az elmúlt tizenöt évet, amit a csapat mellett töltöttem, de azt gondolom, ezt most meg kellett lépnem!

Kattints a képre!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .