Kattints a képre!!
A Magyar Kupa országos főtábla harmadik fordulójában a Sényő-Carnifex NB III-as csapata az élvonalbeli MTK-t fogadta. A találkozón érvényesült a papírforma, vagyis a két osztálynyi különbség: a vendégek nyertek, immár a legjobb harmickettő között folytathatják szereplésüket.

Kísértett a múlt, akár az emlékezetes, vízi futballba „fulladt” három évvel ezelőtti kupameccsen, ezúttal is meglehetősen borús időben csaptak össze a felek – nem elhanyagolható különbség, hogy ezúttal nem pocsolyákban tapostak a fiúk. A fővárosiak megnyomták a mérkőzés elejét, ami kifizetődött számukra: húsz perc sem telt, már két góllal vezettek – a második „dugó” szépségdíjasra érdemes: az észak-macedón válogatott Bojan Miovski 18 méterről ollózó mozdulattal vette be a hazai kaput.
Emígyen az MTK gyorsan megágyazott a győzelemnek, pláne, hogy a szünet előtt megduplázódott a különbség. A második félidőben csendben csordogált a játék, miközben egy 11-est elfelejtett befújni a Sényő számára a játékvezető… A házigazdák jóval bátrabban futballoztak, helyzetet is kialakítottak, de a becsületgólt nem sikerült megszerezni, ráadásul az MTK még növelte is előnyét.
A továbbjutás egy mérkőzésen dőlt el.
Magyar Kupa: országos főtábla, 3. forduló (a 32 közé jutásért)
Sényő-Carnifex–MTK 0–7 (0–4)
Sényő, 400 néző, v.: Nagy N. Sényő-Carnifex: Nagy M. – Schmidt (Vámos, 46.), Tóth, Szilvási (Farkas, 46.), Bodó, Barta (Orosz, 46.) – Páll, Jócsák (Lakatos L. 70.), Klepács (Kalocsai, 46.), Fenyőfalvi – Toldi A. Edző: Imrő László, Fiumei Viktor. MTK Budapest: Somodi – Alho (Kaka, 61.), Perkovic, Nagy Zsombor, Nagy Barnabás (Herrera, 57.) – Palincsár, Weir, Kocsis – Kovácsréti (Drljo, 70.), Miovski (Kosznovszky, 46.), Grozav (Vancsa, 46.). Edző: Giovanni Costiano.
Gól: Grozav (9.), Miovszki (19., 34), Kovácsréti M. (42., 47.), Kosznovszky M. (69.), Vancsa Z. (72.)
Imrő László: – Erődemonstrációt tartott a vendégcsapat, ami sikeres volt. Gyorsabbak voltak mindenben nálunk, teljesen megérdemelten nyerték meg a mérkőzést. Ugyanakkor jó pár gólt számon kérhetünk magunktól…
Kattints a képre!