Kattints a képre!!
A kora délutáni két mérkőzés után további két találkozót játszottak szombaton a Nyír-Wetland megyei első osztályú bajnokság hatodik fordulójában.

Nyír-Wetland megyei I. osztály: 6. forduló
Gyulaháza–Nyírmeggyes 0–2 (0–1)
Gyulaháza, 100 néző, v.: Veres J. Gyulaháza: Kőrösi N. – Kozma J., Kozma M., Koszta Z., Illés A. (Csercsa G.), Varga L., Csépke M. (Galambos B.), Köblös B., Varga D. (Kozma Zs.), Dolhai D. (Németh T.), Soós T. Edző: Bardi Gábor. Nyírmeggyes: Zán K. – Nagy Zs., Nagy D. (Hornyák Zs.), Székelyi N. (Szántó I.), Éles B., Nógrádi S., Batizi-Pócsi N. (Hadadi K.), Preg I. (Savrhoh), Balogh S. (Szondi R.), Folytán Z., Drabik M. Játékos-edző: Gózner Károly. Némi meglepetésre, a Meggyes idegenben szerezte meg első bajnoki győzelmét az őszi idényben. Gól: Balogh S., Preg I.
Bardi Gábor: – Nem játszottunk jól, nem voltunk fegyelmezettek, de ami a legfájóbb, hogy akarásban felülmúlt minket az ellenfél, így megérdemelten nyert, gratulálok neki.
Gózner Károly: – Korán vezetést szereztünk, ami megnyugtatta a csapatot, majd a hazaiak ívelgetésekkel próbálkoztak, szerencsére a védelmünk jól állt a lábán. A második félidőben egy szép ellentámadással sikerült lezárnunk a meccset. Gratulálok a fiúknak, sok sikert a Gyulaházának!
Csenger–Kemecse 2–2 (1–1)
Csenger, 200 néző, v.: Goneth B. Csenger: Makay Z. – Péter Gy., Lakatos T. (Antal R.), Popovics N., Csorvási Á., Stef, Barcsay M. (Katona P.), Osváth S., Gaál K. (Fejes J.), Lengyel M. (Nagy M.), Ohár R. Edző: Barcsay István. Kemecse: Baráth B. – Mészáros M., Sándor D., Hadházi D., Ács Sz., Majoros Á., Ádám D., Szilágyi D., Bárdos A. (Mészáros G.), Madzin I., Hokk B. Megbízott edző: Resán Attila. Bár az esélyesebb hazaiak vezettek, fordított a lelkes Kemecse, amely végül bravúrt bemutatva pontot szerzett. Gól: Lengyel M., Osváth S. (11-esből), illetve Ádám D., Madzin I.
Barcsay István: – Küzdelmes mérkőzésen ma ennyire futotta.
Resán Attila: – „Amelyik férfi nem a pi..ra gondol, az nem koncentrál rendesen”. Ez a felismerés és annak kezelése Kisvárdát a bajnoki trón tetején tartja. Na, de nálunk első a család! Hál’ istennek be is tartják a fiúk istennek Noéhoz intézett parancsolatát: „Szaporodjatok, sokasodjatok és töltsétek be a földet!!“ – ezért a lelátón külön szektort tartunk fenn kismamák és kisgyermekes anyukák részére. Ellenben a tabellán valószínűleg nem fogunk az élmezőnyhöz tartozni… De ezen a mérkőzésen férfiasan helytálltak a fiúk, pedig az előjelek nem voltak felhőtlenek. Tizenegy mezőnyjátékossal, egy kapussal és egy „hervadt” Virággal tudtunk nekivágni a meccsnek.
Tarpa–Austria Juice-Vásárosnamény 1–1 (0–1)
Tarpa, 100 néző, v.: Bíró Cs. Tarpa: Sas I. – Srjuba, Balogh S. (Moticska), Tüzes Zs., Rozman S., Barta K., Kacsó R., Dkacsenko, Kobály M. (Komári Gy.), Losonczi B. (Dolináj P.), Gál R. Edző: Varga Gyula. Vásárosnamény: Szabolcsi M. – Géczi I., Rakóczi Zs., Bátyi L., Illés P., Berec G. (Trombola V.), Szabó R., Zán B. (Horváth N.), Misák S. (Szabó G.), Barta F. (Illés G.), Orosz F. Edző: Harbula Balázs. Gól: Dolináj P., illetve Berec G.
Varga Gyula: – Sajnos, be kell érnünk egy ponttal. Aki látta ezt a mérkőzést, gondolom, alá tudja támasztani: ebben sokkal több volt. Ettől eltekintve gratulálok a fiúknak és továábbi sok sikert a Naménynak!
Harbula Balázs: – Az első félidő úgy gondolom a miénk volt, a második viszont teljes mértékben a hazaiaké. Ekkor már nem tudtunk a labdát sem megtartani, ami a jövőre nézve eléggé aggasztó. a döntetlen igazságos, sok sikert a tarpai csapatnak!
Korábban játszották:
Mátészalkai MTK–Nyírgyulaj 2–2 (2–0)
Mátészalka, 150 néző, v.: Gergely S. Mátészalka: Szilágyi P. – Szabó D., Szántó Z., Ötvös Sz. (Scheibli M.), Farkas Z. (Papp Cs.), Huszti P., Makó P., Gergely M. (Szabó B.), Bodó L., Mos, Sárosi M. Edző: Virágh István. Nyírgyulaj: Oláh D. – Bégány B. (Orosz D.), Buka B., Tóth B., Ács Á., Kállai G., Phrakonkham, Vass I., Bagi Á. (Pataki I.), Müller Zs., Terdik Zs. Edző: Lukács Tibor. Az első félidőben kétgólos előnyt szerzett a Szalka, a vendégcsapat azonban nem adta fel, így pontot tudott szerezni. Gól: Farkas Z., Szilágyi P. (11-esből), illetve Phrakonkham, Terdik Zs.
Virágh István: – A szünetig uraltuk a mérkőzést, a második félidőben be kell vallanunk, a Nyírgyulaj lefocizott bennünket és örülhetünk a döntetlennek. Néhány játékosom hozzáállásán gyökeresen változtatni kell, mert olyan egyéni, taktikai fegyelmezetlenséget követnek el, amit nem fogok engedni a jövőben!
Lukács Tibor: – Ellentététes félidők után a második játékrész alapján azt mondhatom, itt hagytunk két pontot.
Nagyecsed–Nagyhalász 2–0 (2–0)
Nagyecsed, 234 néző, v.: Papp I. Nagyecsed: Makó R. – Sarkadi G. (Somlyai G.), Zámbó K., Gömze A. (Bulyáki A.), Bulyáki K., Szabó T., Kóka R., Erdős M. (Bernáth M.), Mezei B., Angyal N., Nyíregyházi G. (Kóka S.). Edző: Homann Richárd. Nagyhalász: Tóth B. – Szűcs Z., Tóth L., Puluczkai P. (Mészáros T.), Kató I., Varga B., Bognár A., Babják Cs., Huncsik Á., Károlyi R., Mátrai N. (Kormány Sz.) Edző: Borza László. A hazai csapat megszerezte első őszi bajnoki győzelmét. Gól: Angyal N. 2.
Homann Richárd: – Minden győzelem nagyon fontos, ez a mai számunkra kiváltképp az volt. Gratulálok a fiúknak, egyben a csapat gratulál Tengyel Zoltán születésnapjához!
Borza László: – A második félidő tükrében lehet csak igazán sajnálni az első játékrészben nyújtott gyenge teljesítményünket. Összességében megérdemelten nyert az Ecsed.
Kattints a képre!