Kattints a képre!!

A modern (futball)időkben is akadnak régi vágású játékosok, akik jóban-rosszban kitartanak a csapat mellett. Manapság nagy kincs az ilyesmi, így megsüvegelendő, hogy Kovács Szabolcs zsinórban nyolcadik – teljes pályafutása kilencedik – szezonját tolja a Pátrohában.

Kovács Szabolcs igazán sportos életet él: testnevelő tanárként a gyerekeket edzi, közben pedig a futball tölti ki napjait Fotó: magánarchívum

Pláne, hogy a harminc éves hátvéd nem csupán „úgy el van”, legutóbbi fellépésén mindkét gólt ő hintette az Ajak ellen 2-0-ra megnyert megye kettes bajnokin. És a saját portája előtt is rendet tart társaival, olyannyira, hogy három fordul után a Pátroha hibátlanul, kapott gól nélkül nyomul a Nyírerdő csoport élén.

– Itt lakom, ideköt minden, nem tervezem, hogy valaha is eligazolok innen – nyomatékosította Kovács Szabolcs, aki testnevelő tanárként igazán sportos életet él. – Sőt, azt szeretném, ha a két és fél éves kisfiam, Olivér is futballozna, legalábbis sportolna: az edzésekre le szoktuk vinni, rúgja becsülettel a labdát, úgyhogy talán lesz ebből valami…  Utoljára talán két éve, a Gergelyiugornya ellen szereztem két gólt, ezt jól megjegyeztem, mert olyan gyakran nem fordul elő. Három-négy gól az átlagom szezononként, amikor a Sárospatakban fociztam, akkor jutottam el tizenegyig, viszont abban az időben feljebb tolva játszottam. Ez mondjuk elég távolinak tűnik, de ki tudja, hátha a közelébe kerülök… Gondolom nem meglepő, hogy a pontrúgásoknál megyek előre, szerencsére olyan jó passzban van a csapat, hogy most sok minden sikerül. Hátul nagyon együtt vagyunk, a támadók is aktívabban kiveszik a részüket a védőmunkából, elöl meg a gól majd jön magától. Legalábbis eddig így ment. Nem görcsölünk, nincs nyomás rajtunk, persze, mindenki azért kapar, hogy ott ragadjunk az élmezőnyben.

Kattints a képre!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .