Kattints a képre!!

Torkos Máté kicentizte. A Nyíregyháza Spartacus II. csatárának a 93. percben berámolt gólja döntötte el az Ibrány elleni megye egyes összecsapást.

Torkos Máté (piros-kék mezben, jobbról) itt még háttérben, a végén viszont főszereplő lépett elő az Ibrány elleni meccsen Fotó: nyiregyhazaspartacus

A Szpari II. 2-1-re nyert, így továbbra is makulátlan mérleggel trónol a tabella tetején. A tizenkilenc éves futballista pedig olyan élmény részese lehetett, ami jó néhány idősebb „kollégájának” egész pályafutása során nem adatik meg: akkor talált be, amikor már semmi másra nem maradt idő, a gólöröm közben lefújták a mérkőzést.

– Utolsó perces gólt még soha nem szereztem, remélem, lesz még ilyenben részem – ecsetelte Torkos Máté, akinek a jelek szerint nem dobogott torkán a szíve és második gólját szerezte az idényben. – Leírhatatlan érzés győzelemhez segíteni a csapatot ennyire a végén. A szüleim általában kint vannak a meccseken, szerencsére most is így történt, büszkék voltak, és az edzők, és a társak is gratuláltak. Decemberben lágyéksérülést szenvedtem, pedig előtte már az NB II-es csapatban is bemutatkoztam: a legrosszabbkor estem ki, a tavaszt teljesen kihagytam, a felkészülésre tértem vissza. Szeretném bebizonyítani, hogy vissza tudom verekedni magam a „nagyok” közé, úgyhogy van miért hajtani.

Kattints a képre!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .