Kattints a képre!!
A klasszikus, oly sokszor megénekelt futballtézis szerint: idegenben jó az iksz! Nos, a Sényő-Carnifex kétgólos előny után játszott döntetlent (2-2) Tiszafüreden az NB III. Keleti csoport hetedik fordulójában, megszerezve első idegenbeli pontját az aktuális idényben.

Az, persze mér nézőpont kérdése, hogy a tabellán tizenkettedik szabolcsiak, miként könyvelik el a történteket. Egyet aludva a mérkőzésre sem teljesen egyértelmű ennek megítélése, jóllehet, inkább a pozitívumokra fektetik a hangsúlyt.
– Az egyik szemünk sír a másik nevet, bár inkább jobban sír! – elmélkedett Imrő László, a sényői edzőpáros tagja, aki Fiumei Viktorral közösen irányítja a sényői együttest. – Az első félidőben is már meggyőzőbben játszottunk, a Füred igazából a mi hibáinkból tudott csak helyzetig jutni, majd egy szép egyéni villanásból megszereztük a vezetést! Álomszerű kezdés a második félidőben: nyugodtan kijelenthetem, hogy ekkor kilenc alatt lezárhattuk volna a találkozót. De nem sikerült! Nagy nehezen begyötörtük a második gólt, ami kevésnek bizonyult. Akkor leszünk jó csapat, ha egy ilyen mérkőzést meg tudunk nyerni! Megint összehoztunk két gólt az ellenfélnek, aztán a hosszabbításban óriási helyzetet hagytunk ki, ezután pedig még izgulunk kellett az egy pontért! Kijelenthetem, hogy itt hagytunk két pontot, sajnos! Azt azért ne vegyük el a csapattól, hogy küzdött és helyenként már meggyőzően játszott, illetve végre idegenben pontot szerzett. Minden egyes pontot meg kell becsülni ebben a bajnokságban!
Kattints a képre!