Kattints a képre!!

A Sényő-Carnifex idegenben, a Kisvárda II. hazai pályán folytatta szereplését az NB III. Keleti csoport hetedik fordulójában.

A fehér mezes kisvárdai együttesnek nem tudott keresztbe tenni a Jászberény Fotó: kisvardafc

A sényői együttes eddig mindhárom idegenbeli fellépést elbukta, a Tiszafüred viszont még nem nyert otthon az aktuális idényben. Szóval a motiváció adva volt a felek számára: az első félidőben mindkét oldalon akadtak lehetőségek, mígnem a 38. percben Kalocsai László 20 méterről óriási gólt akasztott a bal felső sarokba, vezetést szerezve a vendégeknek. A második félidőben előbb Kapacina Valer lövése nyomán tikitakázott a labda, ami két kapufát érintve pattant ki, kisvártatva viszont a szemfüles Fabu Márton tovább hizlalta a különbséget (0-2). De nem dőlhettek hátra a szabolcsiak, a házigazdák ugyanis némileg váratlanul szépítettek, majd a hajrában az egy jobb oldali szögletet követően az egyenlítő gólt is begyötörték. Az utolsó percekben ide és oda is eldőlhetett volna a meccs – nagy helyzetek maradt ki, így a Sényő „pontosan” távozott.

Ugyanakkor a Kisvárda Master Good II. hazai pályán győzött a Jászberény ellen.

NB III., Keleti csoport: 7. forduló

Tiszafüred–Sényő-Carnifex 2–2 (0–1)

Tiszafüred, 500 néző, v.: Kovács T. Sényő: Járvás L. – Bodó G., Szilvási P., Fabu M. (Fenyőfalvi D.), Toldi A. (Páll Zs.), Kalocsai L., Farkas M., Lakatos L. (Klepács K.), Kapacina V., Vámos M. (Schmidt P.), Orosz M. Edző: Imrő László, Fiumei Viktor.

Gól: Barna V. (63.), Barna B. (84.), illetve Kalocsai L. (38.), Fabu M. (57.)

Imrő László: – A második félidőben ahelyett, hogy gólkülönbséget javítottunk volna tíz perc alatt, felhoztuk a hazai csapatot. A hosszabbításban kihagytuk a meccslabdát üres kapura, majd még nekünk kellett izgulni az egy pontért. Viszont végre pontot szereztünk idegenben, bár három helyett csak  egyet.

Kisvárda Master Good II.–Jászberény 2–0 (1–0)

Kisvárda, 100 néző, v.: Gál P. Kisvárda II: Németh M. – Czene (Simon M., 81.), Králik, Vass O., Sikorszki – Szőr, Avetiszjan (Bíró R., 59.) – Sztaroszta (Szentes D., 59.), Peteleu (Adu, 71.), Himics – Nagy M. K. Edző: Kocsis János.

Gól: Szőr (38. és 67.).

Kattints a képre!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .