Kattints a képre!!
A Nyír-Wetland megyei első osztályú bajnokság ötödik fordulójának mérkőzéseit rendezik a hétvégén.

Esélyleső: Nyír-Wetland megyei I. osztály, 5. forduló (kezdés: 16 óra)
Péntek
Gyulaháza (9.)–Csenger (2.)
Bardi Gábor, a Gyulaháza edzője: – Először is köszönjük, hogy a Csenger hozzájárult az időpontmódosításhoz! A mérkőzésről annyit, tisztában vagyunk azzal, hogy ellenfelünk topcsapat ebben a bajokságban, de ha fiataljaink ugyanúgy fognak „harapni”, mint az előző két meccsen, akkor nincs mitől félnünk.
Barcsay István, a Csenger edzője: – Egyelőre nem tudom, mennyit vett ki a csapatból a kupadöntő, mindenesetre remélem további lendületet, önbizalmat kölcsönöz a szerdai győzelem, és sikerül ismét jó eredményt elérni.
Szombat
Kemecse (13.)–Balkány (9.)
Resán Attila, a Kemecse elnöke: – Addig tologattuk ide-oda ezt a mérkőzést, hogy már azt sem tudom, mikor lesz… Ha képbe kerülünk, akármi is lehet a vége, akár mi is nyerhetünk.
Mirgai László, a Balkány edzője: – Az első három fordulóban nagyon elégedett voltam a futómennyiséggel és az akarattal, fegyelmezetten, koncentráltan játszottunk. Sajnos, a múlt héten, a Gyulaháza ellen fáradtak, tompák voltunk, és a helyzeteket sorra elpuskáztuk. A Kemecse ellen mindenkinek a tudásához mérten, a legjobbat kell kihozni magából, illetve a helyzetkihasználásnak sokat kell javulni, mert csak így lehetünk eredményesek. Köszönjük Resán Attilának a sportszerű hozzáállását, hogy kérésünkhöz pozitívan állt hozzá, természetesen, ha nekik is segítségre lesz szükségük, számíthatnak ránk!
Austria Juice-Vásárosnamény (3.)–Mándok (8.)
Harbula Balázs, a Vásárosnamény edzője: – Nem lenne rossz, ha egy pozitív környezetben, sok biztatás mellett játszhatnának a fiúk szombaton, amelyet az eredmények alapján meg is érdemelnének! Játszottunk a Mándok ellen a felkészülés során, jó csapat, de mi akkor még nem voltunk kész, így kíváncsi vagyok, milyen teljesítményt nyújtunk – talán kiegészülve a hiányzókkal.
Lakatos István, a Mándok játékos-edzője: – A következő mérkőzésünkön döntő lesz a pillanatnyi forma, de a helyzetkihasználáson mindenképpen javítani kell a legutóbbi fordulóhoz képest.
Nyírbátor (10.)–Tarpa (15.)
Erdei Zoltán, a Nyírbátor játékos-edzője: – Látjuk, hogy a Tarpa beragadt egy kicsit a szezon elején, de azt gondolom, egyszer eljön az alkalom, amikor győzni fog. Ugyanakkor szeretném, ha ez nem nálunk történne meg, mert mindenképpen itthon akarjuk tartani a három pontot.
Varga Gyula, a Tarpa edzője: – Bár hétközben volt egy kupameccsünk, amelynek végkimenetele számunkra nem alakult pozitívan, de azt gondolom, a szerdán mutatott a játékra, hozzáállásra építhetünk a jövőben, ennek reméljük, már Bátorban látjuk az eredményét.
Nyíregyháza Spartacus II. (1.)–Ibrány (11.)
Huszák Géza, a Nyíregyháza Spartacus II. edzője: – Úgy gondolom, lassan körvonalazódik mely csapatok alkotják az élmezőnyt, bár még mindig óvatosan szabad csak fogalmazni ezzel kapcsolatban. Az viszont már most látszik, nagy keresztbeverés várható, azok a csapatok reménykedhetnek jó szereplésben, amelyek stabilitást mutatnak. Jó mérkőzésre számítok, mert az Ibrány erős ellenfél, játssza a futballt, mi készülünk becsülettel, megteszünk mindent, hogy jó eredményt érjünk el.
Kiss Tamás, az Ibrány edzője: – Abban biztos vagyok, a kilátogató nézők színvonalas, jó iramú mérkőzést fognak látni, hisz mindkét csapat akar és tud is futballozni. Nagyon bízunk benne, hogy a meccs végén az eredmény számunkra lesz kedvezőbb.
(A mérkőzést Örökösföldön rendezik)
Nyírgyulaj (5.)–Nagyecsed (12.)
Lukács Tibor, a Nyírgyulaj edzője: – Tisztában vagyunk azzal, hogy ecsedi csapat sokkal jobb annál, mint a táblázaton jelenleg elfoglalt helyezése mutatja. Ettől függetlenül hazai pályán a győzelem reményében lépünk pályára.
Homann Richárd, a Nagyecsed edzője: – A Gyulaj évek óta az élmezőnyhöz tartozik, most is jól rajtolt, sajnos, mi beragadtunk, de a fiúk becsülettel dolgoznak, ami remélem, előbb-utóbb pontokban is megmutatkozik.
Nyírmeggyes (16.)–Nagyhalász (14.)
Gózner Károly, a Nyírmeggyes játékos-edzője: – Két nulla pontos csapat találkozik egymással. Nehéz mérkőzésre számítok, de nem lehet más célunk csak a három pont megszerzése.
Borza László, a Nagyhalász edzője: – Eddigi mérkőzéseken sajnos, nem sikerült borítani a papírformát, most viszont egy hozzánk hasonló helyzetben lévő csapathoz látogatunk. Bízom benne, hogy nekünk lesz jobb kedvünk a lefújás után.
Vasárnap
Újfehértó (7.)–Mátészalkai MTK (6.)
Piskóti Zsolt, az Újfehértó edzője: – A múlt heti akarattal elégedett voltam, viszont támadásban többet kell tennünk, hogy gólt, esetleg gólokat tudjunk szerezni. „Hazai pályán” egyértelműen szeretnénk gyarapítani pontjaink számát, de tisztában vagyunk azzal, hogy a Szalka milyen játékerőt képvisel és éppen ezért teljesen nyílt ki-ki meccsre számítok.
Virágh István, a Mátészalka edzője: – Komoly terveket szövögető, kiváló játékosokból álló Újfehértóval találkozunk, amely ellen nagy koncentrációra, fegyelmezett, taktikus játékra lesz szükségünk ahhoz, hogy meglepő eredményt érjünk el.
(A mérkőzést Kállósemjénben rendezik)
Kattints a képre!