Kattints a képre!!

Nem sok Bajnokok Ligája-győztes játékos rohangál a megyei pályákon, konkrétan egy sem – eddig. A hétvégén Riminiben rendezett minifutball BL-döntőben ugyanis a magyar Mad Dogs megvédte címét: a csapat oszlopos tagjaként az újfehértói Somogyi Márk is magasba emelhette a trófeát.

Somogyi Márk tevékeny részese volt a Bajnokok Ligája-diaalnak Fotó: magánarchívum

A sorozat fináléjában tizennyolc együttes lépett színre az olasz üdülővárosban. A Mad Dogs bolgár legénység legyőzésével, illetve egy cseh csapat elleni döntetlennel csoportelsőként jutott tovább. A nyolcaddöntőben a lengyel a lengyel Ankiert 4-1-re páholták el Somogyi Márkék, majd ismét azzal a cseh brigáddal találkoztak, amellyel ikszeltek korábban. Ezúttal viszont 3-1-es magyar siker született, az elődöntőben pedig a bosnyák Sensu Al Hanával szembeni 4-3-ra diadal már finálét ért. A döntőben a román AEK Oradea ellen a rendes játékidőben 3-3-as döntetlen született, végül büntetőkkel kerekedett felül a magyar bajnok, amely harmadszor kaparintotta meg a legrangosabb erurópai serleget.

– Igazából a socca válogatott tagjaként kerültem képbe: a csapat az egyik játékosa keresztszalag-szakadást szenvedett, megkerestek, hogy segítsek, pótoljam őt a döntőben – ecsetelte az eseményeket hétfő délelőtt még a helyszínről Somogyi Márk, az Újfehértó megyei első osztályú egyletének huszonhat éves futballistája, aki értelemszerűen hiányzott a szombati, Nagyecsed elleni bajnokin. – Azt tudni kell, hogy az iram miatt három-négy percenként cserélik a játékosokat, így én is sokat lehettem pályán. A csoportmeccsen két gólt rúgtam a bolgároknak, összességében hatalmas élmény volt az egész torna, pláne, hogy megnyertük. Nehéz felfogni mekkora sikert értünk el: a döntőt rengeteg néző tekintette meg, tele volt a mobillelátó, nem egy játékost láttam, aki elsírta magát a győzelem után, ennyire kemény meló volt. Érdeklődtem, van olyan ország, ahol profiként szerepelnek a srácok, magyarul ebből élnek, azért ez is jelent valamit… Feltétlenül szeretném elmondani: köszönöm az újfehértói vezetőknek a hozzájárulást, hogy itt lehettem!

Kattints a képre!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .