Kattints a képre!!

A megyei másodosztály Gémtech csoport nyitófordulóját rendezik hétvégén.

A sötét mezes csengersimai csapat idegenbeli rangadóval indít, míg a csoportban „újonc” Nyírbéltek hazai pályán debütál Fotó: Kupeczné Czirják Ildikó

Megyei II. osztály: Gémtech csoport, 1. forduló (kezdés: 17 óra)

Szombat

Sonkád–Tisztaberek

Homoki Endre, a Sonkád edzője: – Megpróbálunk jobban szerepelni, mint az előző szezonban, mert az nem volt az igaz. Felszántjuk a pályát a győzelemért, bár nem lesz teljes a csapat.

Oroszi István, a Tisztaberek edzője: – Ellenfelünk azt gondolom, erősebb lesz, mint az elmúlt idényben, ezért nehéz meccsre készülünk, főleg, mert a szezon eleji formánk rendszerint nem túl fényes.

Vasárnap

Nagydobos–Csengersima

Kiss Ernő, a Nagydobos edzője: – Várakozással telve érkeztünk el a bajnoki rajthoz, amely rögtön két rangadóval köszönt be számunkra. Úgy érzem, felkészülésünk nagyon jól sikerült, minden adott volt a nyugodt munkavégzéshez. Keretünk összeállt, létszámban is kiegyenesedtünk, célunk a tavalyinál jobb szereplés.

Volkán Roland, a Csengersima játékos-edzője: – A szezon első mérkőzésén nagyon jó csapathoz látogatunk. Itt is, ott is voltak változások a keretben, ugyanakkor mindkét oldalon fontos a jó kezdés, ezért nehéz feladatunk lesz, de a három pontért megyünk.

Nyírcsaholy–Vámosoroszi

Makszim Gábor, a Nyírcsaholy játékos-edzője: – A csoport egyik legjobb csapatával kezdünk, ami valószínűleg nem lesz sétagalopp. Egyszerű taktikával próbálunk kezdeni: megpróbálunk eggyel több gólt, vagy legalább ugyanannyit szerezni, mint az ellenfelünk.

Riskó Tibor, a Vámosoroszi játékos-edzője: – Várhatóan döcögni fog a játék, rengeteg hibával, ahogy ez ilyenkor lenni szokott. Függetlenül a felkészüléstől, küzdelmes mérkőzésen, a jobban koncentrálni tudó csapat nyerhet.

Nyírvasvári–Szatmárcseke

Berettyán Gábor, a Nyírvasvári edzője: – Nagyon vártuk már, hogy elinduljon a bajnokság, hazai pályán szeretnénk győzelemmel kezdeni a szezont.

Hadadi Ferenc, a Szatmárcseke edzője: – Vigyázz, kész, rajt! Annak örülök, hogy hétvégén a szilvalekvárfőző rendezvényen találkoztam néhány játékosommal, azt ígérték, megérkeznek a nyitómeccsre és rendesen odateszik magukat. Igaz, hogy még egyszer sem sikerült pontot szerezni a Nyírvasvári ellen, sőt, még nem is voltunk ott soha, de remélem, emlékezetessé tesszük az első ilyen alkalmat.

Nyírbéltek–Kocsord

Körmös Miklós, a Nyírbéltek edzője: – Nagyon nehéz és fontos meccs vár ránk, mert a Kocsord masszív csapat, ennek tudatában is itthon szeretnék tartani a három pontot.

Disznós Gusztáv, a Kocsord edzője: – A nyáron többször szerettünk volna a Béltekkel játszani, ez nem sikerült, de a sorsolás úgy hozta, hogy éppen egymás ellen kezdjük el a bajnokságot. Számunkra ismeretlen helyszínre érkezünk, a hírek alapján viszont egy nagyon jó csapattal fogunk találkozni: elvégeztük a tervezett munkát, úgyhogy nem feltartott kézzel lépünk pályára és bízunk a kedvező eredmény elérésében.

Nábrád–Encsencs

Kónya Zoltán, a Nábrád edzője: – Ha normális kerettel ki tudunk állni, akár meglepetésre is képesnek tartom a csapatot.

Szedlár János, az Encsencs játékos-edzője: – Megyünk, aztán meglátjuk. A csapatnak meg kell mutatni, hogy helye van ebben az osztályban!

Ópályi–Milota

Kósa József, az Ópályi edzője: – Nehéz mérkőzésre számítok, a Milota szerintem jól igazolt, de valamiképpen szeretnék behúzni a három pontot.

Elek László, a Milota edzője: – Nehéz őszi szezon elé nézünk, valószínű az összes meccsünket idegenben kell lejátszanunk. A csapat felkészült, sikerült megerősíteni, úgyhogy várjuk már a bajnokságot. Bízok a jó szereplésben, ha nem kapunk ki az már számunkra tökéletes eredmény lenne kezdésként.

Kattints a képre!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .