Kattints a képre!!
Öt év hosszú idő és bár a futball időközben nem „halt meg” Papon, a településen azóta nem volt felnőttcsapat.

Anno 2016-ban szállt ki a megye kettőből a Pap, majd az utánpótlásnevelésre fektetve a hangsúlyt működött tovább az egyesület. Most viszont változik az ábra: a „nagyok” szintjén is újraéled a foci, az együttes nevezett a harmadosztály következő idényére. A korábbi nyírkarászi és helyi gólzsák, Varga József játékos-edzőként irányítja a legénységet, amelynek „kemény magját” a megye egy U19-es bajnokágban szereplő, onnan kiöregedő titánok adják, kiegészülve néhány régi motorossal – tudtuk meg Maximovits György utánpótlás programfelelőstől.
Kattints a képre!