Kattints a képre!!
A hétközi önbizalomfröccs, az Eger elkalapálása után borsodi bevetést teljesít a Sényő-Carnifex NB III-as csapata, amely vasárnap (kezdés: 17.30) Tiszaújvárosban lép pályára a Keleti csoport harmadik fordulójában.

A tabellán nyolcadik házigazda egy ponttal szerzett eddig többet a látogatónál: amíg az Újváros veretlenül tudta le eddigi két fellépését (egy győzelem, egy döntetlen), addig a Sényő a várdai „bukfencet” követően a szerdai játéknapon első sikerét aratta. ). Nem elhanyagolható tényező, hogy a két klub közötti hagyományos „átjárás” eredményeként a nyáron három futballista – Lakatos I László, Vámos Márk és Tóth Márk – éppen Tiszaújvárosból érkezett a vendégekhez.
–Rövid időn belül a harmadik tétmeccsünk következik, ebből kettő számunkra kedvezően alakult.. – utalt a sűrű, kupafellépésekkel nehezített menetrendre Imrő László, a sényői edzőpáros tagja, aki Fiumei Viktorral közösen irányítja a sényői együttest. – A már szokásosnak mondható játékosmozgás megvolt a két egyesület között a nyári átigazolási időszak során, ami közben az Újváros is jelentősen átalakult, de az biztos, hogy a szokásos kiélezett mérkőzés lesz a két csapat között vasárnap.
Ugyanakkor a két forduló még veretlen Kisvárda II. – az egy pontot gyűjtött – Diósgyőr II. ellen játszik hazai pályán.
Kattints a képre!