Kattints a képre!!
Csoki idegei kötélből vannak: Lakatos I. László bárhol, bármikor odaáll 11-est rúgni és nem remeg meg a lába. Az NB III. Keleti csoport hétközi fordulójában is „büntetett, amivel megágyazott a Sényő-Carnifex győzelmének (3-0) az Eger elleni hazai összecsapáson.

Csoki ugyebár nyáron tért vissza – fél éves tiszaújvárosi kitérőt követően – a szabolcsi klubhoz, ahol játékos pályafutása immár harmadik korszakát tölti. A szerdai mérkőzésen pedig ismét bizonyította, jó az „öreg” a háznál: a harminckét esztendős középpályás a 83. percben, 0-0-s állásnál bevarrta a megítélt „tizit”, innentől pedig beindult a sényői gépezet.
– Azért szeretek tizenegyest rúgni, mert ilyenkor érzem a többiek belém vetett bizalmát – taglalta Lakatos I. László, vagyis Csoki. – Egyébként is spanol az ilyen kiélezett helyzet, amikor akár a meccset is el lehet dönteni. Annyi, hogy alapesetben nem én lőttem volna a 11-est, Kapacina Valer az első számú kijelölt rúgó, de pechére, röviddel előtte lecserélték. Mondta is utána, néhány perc hiányzott… Így jöttem én a képbe: régen, két éve hagytam ki büntetőt egy Cigánd elleni meccsen, nem számoltam, azóta mennyit lőttem be, igaz, az Újvárosban tavasszal nem voltam kijelölve erre a feladatra. Van egy bevált módszerem, de erről most nem szívesen beszélnék, majd talán egyszer… A lényeg, hogy sikerült segíteni, meg, hogy szépen alakult a visszatérés: ismerősök, barátok között futballozhatok, jó volt visszajönni, na, vártam már a közös munkát.
Kattints a képre!