Kattints a képre!!

Nincs az a sorscsapás, ami megtörhetné Kiss Pétert: az ibrányi futballista egy orr-, majd két lábtörés után állt szó szerint talpra és küzdötte vissza magát a megyei első osztályú csapatba!

Kiss Péter (labdával) súlyos sérülések után küzdötte magát vissza az ibrányi csapatba Fotó: Pusztai Sándor

A huszonhét éves irányító középpályás pechsorozata onnan datálódik, amikor a nózija bánt egy szerencsétlenül végződött ütközést. És ez még csak a kezdet volt: 2018 szeptemberében lábközépcsont törést szenvedett, éppen csak felépült, midőn 2019 júliusában hajszálra ugyanilyen sérülés sújtotta – ráadásul mindannyiszor a bal lábán.

– Az az érdekes, hogy korábban maximum húzódásom volt, egyébként semmi komoly baj nem hátráltatott, aztán csőstül jöttek a problémák – taglalta Kiss Péter, akire az ominózus időszakban valóban rájárt a rúd. –  Az orrtörés miatt nem kellett sokat kihagynom, speciális maszkban tudtam játszani, a másik két esetben azonban hónapok maradtak ki, merem remélem, ezzel vége, nem lesz több gond. El kell mondjam, a sérülések között a párom is tartotta bennem a lelket, nagyon sokat segített.

Na de, a jelek szerint minden jóra fordult. Olyannyira, hogy mindig dagad a kebel, amikor egy szabolcsi csapat, esetünkben most az Ibrány más megyei egylet ellen bizonyítja: a „mi” futballunk még mindig minőséget képvisel. Szombaton a Tisza-partiak egy négyes hintettek a borsodi Encs – amely nem mellékesen, ugyancsak a megye egyben szerepel – otthonában a Magyar Kupa országos főtábla nyitókörben, ráadásul Kiss Péter két gólt is berámolt.

– Hirtelen nem ugrik be, mikor szereztem tétmérkőzésen két gólt, legfeljebb edzőmeccsen. Szívták is a véremet a barátok, de jól van ez így. Azért nyilván nem ígérek hasonló mutatványok, a legfontosabb mindig a csapat érdeke. És annyit hozzátennék, nem volt egyszerű az encsi fellépés, nehezen indultunk be, ezzel együtt természetesen örülünk, hogy bizonyítani tudtuk: jó a foci mifelénk!

Kattints a képre!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .