Kattints a képre!!

Az események sodrában abszolút nem meglepő döntés született Baktalórántházán: Illés László irányítja az őszi szezonban a megyei másodosztályú csapatot.

Illés László (balról) a Bakta edzőjeként a felnőttcsapatban számít az ifjú Berki Bencére is Fotó: magánarchívum

A baktai futball emblematikus alakja évtizedekig futballozott az együttesben, amelynek vezéregyénisége volt, az utóbbi időben pedig utánpótlásvonalon ténykedett az egyesület kötelékében. Mindennek már csak azért is jelentősége van, mert a vele együtt dolgozó titánok közül többen a „nagyokhoz” kerültek.

Nem hat ugyanis az újdonság erejével, hogy jó néhány játékos távozott, miközben egyelőre öten csatlakoztak a csapatok.

Játékosmustra

A Baktalórántháza megyei másodosztályú csapatának nyári változásai

Távozott: Lakatos László (Sényő-Carnifex), Varga Levente (Gyulaháza), Listván Dominik (Nagyhalász), Károlyi Richárd (Nagyhalász), Szűcs Zoltán (Nagyhalász), Varga Balázs (Nagyhalász), Hajzer Tamás (?), Kasza Ádám (Nyírkarász), Papp János (Ófehértó)

Érkezett: Csordás Attila (Gergelyiugornya), Tóth Tamás (Kótaj), Lesku Zsolt (Petneháza), Pataki Gábor (Petneháza), Mocsán Erik (Fehérgyarmat)

Kattints a képre!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .