Kattints a képre!!
Rohan az idő. A Sényő-Carnifex NB III-as futballcsapata immár negyedik edzőmeccsét játszotta szombat délelőtt – meglehetősen kalandos módon.

Eredetileg a Tarpa otthonában szerepelt volna a harmadik vonalbeli együttes: a beregi településre azonban péntek éjszaka vihar csapott le, a pálya pedig olyannyira felázott, hogy alkalmatlanná vált a futballra. Mindazonáltal a tarpaiak nagyon korrektek és segítőkészek voltak, rövid telefonálás után buszokat és sofőröket szerveztek, így a felek átruccantak Sényőre, vagyis példaértékű hozzáállással „megmentették” a mérkőzést.
Nem sok híja volt, hogy ezt a találkozót „élesben” is megrendezzék az őszi idényben: a megyei első osztályban bajnokságot nyert tarpaiak azonban – a Békéscsaba „fakóval” szemben – alulmaradtak az osztályozón, majd a felkérési mizéria során nem volt szerencséjük…
Ekképpen „csak” felkészülési mérkőzést vívtak a felek, amelyen az immár hazai közegben játszó Sényő nyert.
Edzőmeccs
Sényő-Carnifex–Tarpa 3–2 (2–1)
Sényő: Nagy M. (Járvás) – Bodó, Klepács (Szilvási P.), Farkas M., Schmidt P. (Tóth M.), Fabu (Fenyőfalvi), Kapacina V. (Jócsák), Orosz M. (Lakatos I L.), Vámos (Lakatos II L.), Páll Zs., Toldi A. (Barta G.)
Gól: Páll Zs., Toldi A., Klepács, illetve Djacsenko, Bartha K. Kiállítva: Bodó
Kattints a képre!