Kattints a képre!!

Az elmúlt bajnoki év nem éppen a nyírkarászi sikerekről szólt. Olyannyira nem, hogy rövidebb ideig a kiesés szele is megcsapta a patinás egyesületet.

Készül már a Karász is Fotó: tudósítónktól

De nem eszik olyan forrón a kását, a megye kettő Nyírerdő csoportban szereplő együttes végül  a tízedik helyen zárt, vagyis csont nélkül megkapaszkodott.

– A történet nem volt egyszerű – taglata Tóth Tibor, a Nyírkarász edzője. – Rengeteg tennivaló összeszaladt, februárban pedig egy igen komoly munkába vágtunk, Nagy Lajossal. Hosszú évek gyümölcse kezdett beérni azzal, hogy nem csak létszámra dolgoztunk az utánpótlásban, hanem próbáltam, próbáltunk a minőségre is törekedni, így már komolyabb dolgokban kellett gondolkodni. A folyamatot, projektet sikeresen beindítottuk, viszont kevesebb idő jutott a „kirakatra”, a felnőtt- és az ificsapatra. Jószerével egyedül koordináltam csapataink életét a Bozsikos csapatoktól a „nagyokig”. Három helyi edző eddig is segédkezett, Dudás Szilvia, Matyi András, és ifj Tóth Tibor. Az ő áldozatos munkájukra továbbra is számíthatok, Lali segítségével pedig rendszerbe foglaltuk utánpótlásunkat, és örömmel jelenthetem, hogy megegyeztünk a folytatásról is. A felnőttcsapathoz követi jó pár egykori tanítványa is, illetve további öt ifijátékosunk is a nagyokkal készül a fiatalítás jegyében. Ami az eddigi igazolásainkat illeti, csatlakozik hozzánk: Kasza Ádám Baktalórántházáról, Horváth Márkó és Kanyuk Kevin Nagyhalászból, Szikszay Sándor Kékről, Mocsár Gábor Nyírmadáról, Kovács Dávid Mezőladányból, Imre Szabolcs a Sényő-Carnifextől.

Kattints a képre!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .