Kattints a képre!!

Az MLSZ Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Igazgatóságának illetékes bizottságai a beadott nevezések feldolgozása és vizsgálata után véglegesítette, hogy mely együttesek vehetnek részt a 2021-2022-es bajnoki szezon megyei első osztályú küzdelemsorozatban.

A következő szeonban is lesz Kemecse-Mándok meccs a megye egyben Fotó: háromhatár hírei/Bodnár Zsolt

Mint emlékezhetünk rá, a május 29-i zárókör eredményei után úgy nézett ki, hogy a megyei élvonalból alapesetben a Fehérgyarmat mellett a Baktalórántháza és a Kemecse fognak búcsúzni.

Mivel azonban a Tarpa SC az osztályozón sajnos, nem tudott feljutni az NB III-ba, és a másodosztályú bajnokok közül sem a Kállósemjén, sem a Gergelyiugornya nem élt a feljutással, így a mezőny kialakításában az Igazgatóságnak a Labdarúgás Versenyszabályzatában leírt feltöltési szabályzatot kellett figyelembe venni. Ennek értelmében a megyei másodosztály legjobb 2. helyén végző Nyíregyháza Spartacus FC II., valamint az élvonal legjobb kiesőjét, a Kemecse SE-t kellett felkérni az Igazgatóságnak, mely lehetőséggel mindkét együttes élt.

Az augusztus 14-15-i hétvégén rajtoló pontvadászat őszi szezonjának sorsolását hamarosan elkészíti a Megyei Igazgatóság Versenybizottsága.

A 2021-2022-es szezon megye I. osztály mezőnye: Balkányi SE, Csenger FC, Gyulaháza KSE, Ibrány SE, Kemecse SE, Mándok VSE, Mátészalkai MTK, Nagyecsed RSE, Nagyhalászi SE, Nyírbátor LSE, Nyíregyháza Spartacus FC II., Nyírgyulaj KSE, Nyírmeggyes SK, Tarpa SC, Újfehértó SE, Vásárosnamény SE

Kattints a képre!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .