Kattints a képre!!

Ki korán lel, magának kaparhatja ki a gesztenyét. Márpedig az Újfehértó minden szinten hamar a tettek mezejére lépett: a megyei első osztályú csapat előbb az erősítést „rendezte le” villámsebesen, most pedig a felkészülésbe is belecsapott.

…és újra munkába állt az újfehértói csapat Fotó: tudósítónktól

A legutóbbi idény bronzérmese – mint arról már beszámoltunk – négy nyári szerzeményt szólított soraiba még júniusban, amivel a riválisok többsége előtt „jár”, másfelől a munkát is mindenkinél korábban kezdte el. Piskóti Zsolt edző vasárnap estére hirdette ki a nyitótréninget: ahogy egy esztendeje, a bajnokság tavaszi félbeszakítása után is az Újfehértó vette fel leghamarabb a fonalat.

Hárman távoztak, miközben négy új futballistával izmosodott a keret, nem titok, a szakmai stáb egy csatár igazolásán fáradozik, vele lenne teljes a létszám… Ami pedig az augusztus derekán esedékes bajnoki rajtig tervezett penzumot illeti: heti négy edzés, plusz egy meccs jelenti a program vázát, ez módosul, ettől eltér majd a menetrend, midőn két mérkőzést játszik egy hét leforgása alatt az együttes.

Játékosmustra

Az Újfehértó megyei első osztályú csapatának nyári változásai

Távozott: Tóth Erik (?), Papp Csaba (Mátészalka), Mátrai Norbert (Nagyhalász)

Érkezett: Dukát Péter (Nagyhalász), Hudák Máté (Nagyhalász), Csáki Bertalan (Nagyhalász), Somogyi Márk (Nyírgyulaj)

Kattints a képre!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .