Kattints a képre!!
Szombat délelőtt lejátszotta első nyári edzőmérkőzését a Sényő-Carnifex NB III-as futballcsapata, amely a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei első osztályban szereplő Cigánd otthonában lépett pályára.

Alighanem kellemes meglepetésként élték meg a felek, hogy megúszták rekkenő hőség nélkül a mérkőzést, holott július elején elméletileg ezzel is kalkulálni kell… A sényői együttesben több új futballista mutatkozott be, vagy éppen – mint Lakatos „Csoki” László és Páll Zsombor – visszatérőként jutott szóhoz, míg a Baktalórántháza próbajátékon lévő tagja, megkülönböztetésül Lakatos II László igyekezett bizonyítani, hogy helye van a jelentősen átalakult keretben. Mindemellett az U19-es legénység három reménységét, Dobos Alpárt, Nagy Noelt és Mányi Bencét is bevetette a szabolcsi stáb.
Edzőmeccs
Cigánd–Sényő-Carnifex 1–3 (0–2)
Sényő (1. félidő): Nagy M. (Lőrincz, Járvás) – Bodó G. (Mányi B.), Szilvási P. (Dobos A.), Farkas M. (Klepács K.), Tóth M. (Schmidt P.), Fabu M. (Fenyőfalvi), Kapacina V. (Jócsák), Orosz (Lakatos I L.), Vámos (Lakatos II L.), Toldi A. (Barta G.), Páll Zs. (Nagy N.)
Gól: Kapacina V. 2, Barta G.
Kattints a képre!