Kattints a képre!!
Nem fáztak a Sényő-Carnifex NB III-as csapatának futballistái, amikor csütörtök este összetrombitálták őket, hogy elkezdjék a felkészülést.

Ami azt illeti, az elmúlt évek csendes játékosmozgása után ezúttal jelentős változások történtek a keretben, ráadásul még mindig módosulhat az összetétel. Lizák Bence például próbajátékon vesz részt az NB II-be frissen feljutott Tiszakécskénél, másfelől a távozók korábban közölt listája időközben gyarapodott: a kapus Gazsi Tamás elfogadta a Debreceni Labdarúgó Akadémia ajánlatát.
Ugyanakkor a közeli napokban egy védő, valamint kapus érkezhet az együtteshez, valamint a baktalórántházi Lakatos László próbajátékosként kapcsolódik be a munkába. Idevágó információ továbbá, hogy Kapacina Kevinre hétfőn térdműtét vár, aki ennek következtében ősszel aligha lesz bevethető.
A Sényő hat edzőmérkőzést játszik a bajnoki rajtig, az elsőt jövő hét szombaton – Cigándon.
Játékosmustra
A Sényő-Carnifex NB III-as csapatának nyári változásai
Távozott: Magyar Gábor (Nyíregyháza Spartacushoz), Hadházi Dávid (munkahelyi elfoglaltság miatt), Boros Dávid (külföldi munkavállalás miatt), Barcsay Márk (?), Gagyi Sándor (külföldi munkavállalás miatt), Molnár Máté (Tiszaújváros), Gazsi Tamás (Debreceni Labdarúgó Akadémia), Lizák Bence (?)
Érkezett: Lakatos László (Tiszaújváros), Vámos Márk (Tiszaújváros), Tóth Márk (Tiszaújváros), Nagy Máté (Tállya), Páll Zsombor (kölcsönben, III. Kerület), Toldi András (Mándok)
Kattints a képre!