Kattints a képre!!

Megfontolt döntés eredményeként nem él a feljutás jogával a másodosztály Nyírerdő csoportban bajnoki címet szerzett Gergelyiugornya!

Szilágyi Bertalan, vagyis Papó irányításával szárnyalt a Gergelyiugornya Fotó: háromhatár hírei/Bodnár Zsolt

Noha a Tisza-partiak rendelkeznek a megye egyben induláshoz szükséges amatőr licenccel, mégsem váltanak osztályt, mégpedig egységes álláspontra helyezkedve ebben az ügyben.

– Bár az önkormányzat biztosította volna a feltételeket, a vezetőség a játékosokkal közösen határozott arról, hogy nem lépünk feljebb – jelentette be az immár hivatalosnak tekinthető döntést Balogh István, a gergelyiugornyai egyesület elnökhelyettese. – Lehet, most néhányan felteszik a kérdést: akkor miért nyertük meg a bajnokságot? Erre annyit tudok mondani, a csapatunk soha korábban nem végzett még az első helyen ezen szinten, az vesse ránk az első követ, aki a helyünkben csak úgy lemondott volna az aranyéremről. Mi is szerettünk volna történelmet írni, na és a hűséges, szerencsére nagy létszámú szurkolótáborunknak is örömet akartunk szerezni. Hogy nézett volna ki, ha a végén „lazázunk”, rendre kikapunk, mondjunk hazai pályán csak azért, hogy lecsússzunk az élről? Az sportszerűbb lett volna?

Kattints a képre!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .