Kattints a képre!!
Mostanság az éremosztást is az Eb-hez igazítják, pláne, ha a magyarok játszanak. Így aztán Gergelyiugornyán szépen is kivárták, amíg a mieink szombat délután a franciákkal gyürkőztek, kora estére időzítve a hajnalba nyúlt partit.

Ami a megye kettő Nyírerdő csoportban bajnoki címet szerzett együttest – no meg a Vásárosnamény DSE eredményesen szereplő utánpótlás üdvöskéit – volt hivatott ünnepelni. Egyébiránt már reggeltől szabad volt a vásár: a bulifocit választók a pálya, a sört előnyben részesítők a sátor felé vették az irányt. Valamiért eme variáció többeknek szimpatikusabbnak tűnt…
A program hivatalos részeként – a vérprofi porondmester, Papp Attila konferálása mellett – a korábbi korszak helyi nagyjai is megkapták méltó elismerésüket, majd a fiatal titánok, kisvártatva egyenként a gergelyiugornyai csapat játékosai, szakmai stábjának tagjai nyakába akasztották a megszolgált medált. Mándi Lászlóék bombameglepetésről gondoskodtak: a színpadon füstbombákkal adtak az érzésnek. Annyi szent, nem véletlen, hogy a Tisza-parti egyletnél jó manapság futballistának lenni, a vezetőség mindent, de tényleg mindent elkövet annak érdekében, hogy ezen a szinten príma körülményeket teremtsen.
Momentán éppen sörtől, üdítőtől roskadozott az asztal, a kaja illatát tán még a közeli Tiszaszalkára is elfújta a szél. Czirják József egyesületi elnök, akárcsak Balogh István, vagyis Kenyér elnökhelyettes, már pénteken „betárazott”, a muníció mennyisége garantálta, hogy éhen, szomjan meg különösen nem maradt senki. És a java még csak sötétedés után jött, az igazán kemények belemerültek a legendás tiszai strand forgatagába…
Kattints a képre!