Kattints a képre!!

A Pátroha elleni múlt heti Magyar Kupa-selejtező mérkőzésen súlyos sérülést szenvedett Galambosi Gábor: a Rakamaz megye kettes futballcsapatának frontembere hónapokra kidőlt.

Galambosi Gábor hosszú kényszerpihenőre ítéltetett Fotó: magánarchívum

A harmincegy éves csatár az ominózus mérkőzésen két góllal segítette győzelemhez csapatát, amely sikerével kvalifikálta magát az országos főtáblára. A rakamaziak öröme azonban egyáltalán nem lehet felhőtlen: a játékos ugyanis a meccs második félidejében Achilles-ín szalagszakadás miatt cserére kényszerült – sőt, aznap, vagyis szerda éjjel már kés alá feküdt.

– Lefordultam a védőről, indultam volna a labdával, majd egy pukkanást hallottam, amire a játékvezető is felfigyelt – taglalta a történteket Galambosi Gábor. – Elzsibbadt a jobb lábam, nem is bírtam felállni: Venczel Imi barátomnak köszönöm a segítséget, hogy bevitt a nyíregyházi kórházba, ahol a doki már ránézésre mondta, hogy ez szakadás, azonnal műteni kell! Péntek délben engedtek haza, június 17-én kell visszamennem varratszedésre, akkor derül ki, hogy mennyit kell kihagynom, de biztos, hogy legalább két-három hónap kimarad. Az az igazság, egy ideje éreztem, hogy valami nem stimmel, meccseket is hagytam ki, mert fájdogált a lábam, most pedig így jártam. Lenne mit csinálnom a civil életben is, sajnos, a nyárnak lőttek, az nyugtat, hogy járhattam volna rosszabbul is, remélem, nem lesz semmi probléma, mihamarabb felépülök folytathatom a focit.

Kattints a képre!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .