Kattints a képre!!
Az csak természetes, hogy nagy ünneplést csapott a nyírbátori futballcsapat, midőn szombaton a legfőbb rivális Vámosoroszi otthonában aratott győzelemmel (1-2) bezsebelte a bajnoki címet a megye kettő Kelet-Magyarország csoportban.

Információnk szerint vasárnap pirkadatig tartott a buli, a „kemény mag” tagjai kakaskukorékoláskor zuhantak ágyba. Elvégre ennek volt itt ideje, különösen, hogy az NB III-ból történt visszatáncolás újonnan alakult egylet két év leforgása alatt visszatornázta magát a megye egyig, merthogy a Bátornak helye van az „élvonalban” – ez aligha lehet vitás! És az egyesület vállalja is a feljutást.
A szó szerint mindent eldöntő utolsó összecsapáson, amely előtt két ponttal előzte meg a második Oroszit a látogató, a tapasztalt harcosok álltak az ügy élére. A szabadrúgás specialista Erdei Zoltán játékos-edző varrta be a vezetést jelentő gólt, ami megágyazott a sikernek.
– Nyilván éreztem a saját a felelősségemet is, ilyen szituációban a rutinos embereknek többet kell adni, támaszt nyújtani a fiataloknak: akkor kell segíteni a csapatot, amikor arra igazán szükség van – nyomatékosította Erdei Zoltán, vagyis Cefa. – Bár megfelelt nekünk, nem akartunk ikszre játszani, mert az veszélyes lett volna és végül megvalósult, amit elterveztünk. Úgy gondolom, kézben tartottunk a meccset, igaz, amikor 2-0-nál szépíttettek a hazaiak, a végén magunkra húztuk őket, talán kicsit el is fáradtunk, ami azért nem csoda, hisz feszült, jó iramú mérkőzést játszottunk, plusz a meleg is kivett belőlünk. Most nagy a boldogság, a fiúk teljes joggal felszabadultak, mivel elértük célunkat, rövid idő alatt sikerült visszaemelni a bátori futballt oda, ahová a múltja alapján megérdemli. Természetesen köszönjük mindazok támogatását, akik mellettünk álltak, segítették munkánkat!
Kattints a képre!