Kattints a képre!!

Nincs lehetetlen, de mindennek van határa. Valami ilyesmit érezhetnek a tarpaiak, akik hazai pályán elbukták (0-3) – az NB III-ba jutásért kiírt osztályozó – párharc első felvonását a Békéscsaba II. ellen.

A fehér mezes tarpai csapat ismét szívós ellenállásra számíthat Fotó: beol.hu

Nem önmagában a vereség, jóval inkább a háromgólos hátrány érinti fájdalmasan a beregi bajnokcsapatot, amely a szombaton (kezdés: 17 óra) esedékes viharsarki visszavágón is tisztességgel igyekszik helytállni.

– Ahogy az első mérkőzésen, természetesen ezúttal is megpróbáljuk becsülettel tenni a dolgunkat – szögezte le Huszák Géza, a Tarpa edzője. – Utólag is azt tudom mondani, a meccs elején kihagyott helyzetek miatt magunkat vertük meg, hozzátéve, jól kontrázott az ellenfél, de ekkora különbség egyáltalán nem volt a két csapat között. Persze, a futballban nagyon sok minden megtörtént már, olykor csodák is, ettől függetlenül az esélyek nem egyformák, ez teljesen világos, ami már gyakorlatilag a sorsolás pillanatában eldőlt.

Kattints a képre!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .