Kattints a képre!!
A megyei másodosztály Kelet-Magyarország csoport harmincadik, zárófordulóját rendezik szombaton.

Megyei II. osztály: Kelet-Magyarország csoport, 30. forduló (kezdés: 17 óra)
Szombat
Vámosoroszi (2.)–Nyírbátor (1.)
Riskó Tibor, a Vámosoroszi játékos-edzője: – Nem emlékszem mikor játszottunk volna az utolsó fordulóban a bajnoki címért – talán sosem. Tehát bárhogy is alakul, ünnepelni fogunk, mivel a teher nem a mi vállunkat nyomja. Nem készülünk másképp erre a mérkőzésre sem, csak úgy mint a többire. Tisztában vagyunk vele, hogy minden sorozat megszakad egyszer: közel egy éve nem vitt el tőlünk senki pontot, igyekszünk majd minden tőlünk telhetőt megtenni, hogy ez így is maradjon.
Erdei Zoltán, a Nyírbátor játékos-edzője: – A hétvégi mérkőzésre is ugyanúgy készülünk, mint ahogy eddig tettük. Tudjuk, nehéz dolgunk lesz, de mindent megteszünk annak érdekében, hogy a három pontot megszerezzük.
Kocsord (10.)–Csengersima (3.)
Disznós Gusztáv, a Kocsord edzője: – Jó csapat ellen, kedvező eredményt elérve szeretnénk befejezni a szezont.
Volkán Roland, a Csengersima játékos-edzője: – A szezon zárómeccsén természetesen a győzelem a cél.
Szatmárcseke (7.)–Nyírcsaholy (11.)
Hadadi Ferenc, a Szatmárcseke edzője: – Tutira kiállunk az utolsó mérkőzésre, azt viszont még nem tudom, milyen összeállításban, mert lakodalom lesz a mi utcánkban, ahová a fél csapat hivatalos. Remélem, a vacsorára győztes meccs után érkezünk!
Czine Máté, a Nyírcsaholy edzője: – Eljött az utolsó hét! Nehéz bármit is mondani, hiszen jártunk nagyon mélyen: több mint fél év után sikerült velem nyerni meccset! Majd jártunk nagyon magasan is, most pedig már hetek óta biztos, hogy az a cél, amit a vezetőség kitűzött elém a kinevezésemkor, teljesült, ezt már senki sem veheti el tőlünk! Ugyanakkor van még egy mérkőzés, amelyen akár még ennél is jobb pozícióba kerülhetünk. Nem lesz könnyű mérkőzés, de szeretnénk sikeresen zárni a szezont. Aztán pedig kipihenni az idei fáradtságot.
Ópályi (9.)–Nyírvasvári (5.)
Kósa József, az Ópályi edzője: – Az utolsó mérkőzésre készülünk ebben a bajnokságban, remélem, sikeresen szerepelünk ezúttal is, utána viszont mindenképpen le kell ülni a játékosokkal és a vezetőkkel átbeszélni ezt a szezont, illetve a folytatást, mert ez így nem mehet tovább!
Pelyák Miklós, a Nyírvasvári játékos-edzője: – Ha sikerül győznünk, akkor az ötödik helyen zárjuk a 2020-21-es bajnokságot, amivel bőven túlteljesítenénk az előre tervezetteket, de ha rosszul sül el a hétvége, sem lehetünk hatodiknál rosszabbak. Bármi is lesz a végkimenetel, ez nagyon szép eredmény egy nemrég alakult csapattól, úgyhogy minden egyes játékosomnak jár a taps. Köszönöm srácok, nagyok vagytok!
Sonkád (13.)–Encsencs (6.)
Homoki Endre, a Sonkád edzője: – Tizenkilencre lapot kell húzni, mert rajtunk valószínűleg csak a győzelem segít. Nincs több javítási lehetőség, odatesszük magunkat, meglátjuk, ez mire lesz elég.
Szedlár János, az Encsencs játékos-edzője: – A szezon utolsó mérkőzésére összedrótozzuk magunkat, ott leszünk, bár lehet, hogy a Tisztaberek ellen megsérült játékosainkat, sajnos, nélkülözni kell.
Nábrád (14.)–Tisztaberek (8.)
Kónya Zoltán, a Nábrád edzője: – Az utolsó meccsen mindent megteszünk, hogy sikerüljön ebben az osztályban maradni.
Oroszi István, a Tisztaberek edzője: – Nagyon viszontagságos szezon utolsó felvonásához érkezve kissé megfogyva, de lelkesen szeretnénk jó játékot bemutatni.
Szabadnapos: Nagydobos, Milota
Kattints a képre!