Kattints a képre!!

A Sényő-Carnifex a teljes szezont figyelembe véve negyedszer játszott gól nélküli döntetlent: a vasárnapi Tiszaújváros elleni iksz annyiban újdonság, hogy tavasszal először „nullázott” elől és hátul egyaránt.

Fabu Márton (7) és a sényői csapat nem szállt el a vasárnapi meccsen Fotó: sényőcarnifex

Nem volt mindig így. Olyannyira nem, hogy a jelenleg nyolcadik helyen táborozó szabolcsiak ősszel gólgazdag összecsapáson verték idegenben az ugyancsak a középmezőnyt erősítő borsodiakat: akkor 3-2-re nyertek, ezúttal másként alakult a forgatókönyv. Ilyen ez a popszakma.

– Ha nem tudsz nyerni, legalább ne kapj ki: ezt most betartotta a csapat! – fejtegette Imrő László, a sényői edzőpáros tagja, aki Fiumei Viktorral közösen irányítja a sényői együttest. – Azért azt már sejtettük a kezdés előtt is, hogy a vendégcsapat ellen nem lesz egy sima hazai mérkőzés. Jól kezdte a Tiszaújváros a találkozót, jó pár meleg pillanatot éltünk át az első félidőben: két ízben zavartalanul vezethették kapusunkra a labdát, de kapusunk mindkétszer hárítani tudott. Az első harminc perc az övék volt. Az első félidő utolsó negyedórájában némiképp feljavult a játékunk, nagyobb helyzetet azonban nem tudtunk kialakítani. Szünet után próbáltunk magasabb fokozatra kapcsolni, valamint többet birtokolni a labdát, de nem igazán tudtunk nagyobb helyzetet kialakítani, ebben a játékrészben jobbára mezőnyben gyűrték egymást a csapatok. A 78. percben emberelőnybe kerültünk, sajnos, nem igazán tudtunk mit kezdeni a lehetőséggel. Nyomtunk, ekkor mára labdát is többet birtokoltuk, összességében értékes pontot szereztünk, ráadásul ismét kapott gól nélkül.

Kattints a képre!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .