Kattints a képre!!

A Tiszalök elleni hétközi pótmeccs elbukása (5-0) meglehetősen felhevült állapotban nyilatkozott Majláth Sándor, a Levelek edzője, aki belebegtette, hogy távozik posztjáról.

A piros mezes leveleki együttesnél nem lesz edzőváltás Fotó: Zvér Szilvia

Nos, mégsem eszik ennyire forrón a kását, időközben elsimították az ellentéteket, aminek egyenes következménye, hogy a megyei másodosztály Pannónia Zrt. csoportban szereplő, a jó néhány elhalasztott mérkőzés miatt az utolsó helyen tanyázó csapatot változatlanul Majláh Sándor irányítja!

– A járványhelyzet leginkább mi egyesületünket sújtotta, emiatt a csapat több hetet kihagyott: a felfokozott lelkiállapot következményeként Majláth Sándor kissé elhamarkodott nyilatkozatott tett – közölte Király Ferenc, a leveleki egyesület elnöke. – De még szerda este egyeztettünk ebben a kérdésben, és megegyeztünk, hogy folytatja a munkát, egyben mindent megteszünk annak érdekében, hogy minél jobban szerepeljen a csapat. Nem adjuk fel!

Kattints a képre!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .