Kattints a képre!!

Csak a szokásos.  Márton István bevarázsolta „ezredik” szabadrúgásgólját a Nyíribrony elleni megye kettes bajnokin: tizennyolc méterről a bal alsó sarokba simítva a labdát.

Márton Istvánnál jó helyen van a labda Fotó: Hegedűs Zoltán

Az Apagy negyvenhárom éves futballistája – a Pannónia Zrt. csoportban szereplő, a tabellán negyedik – csapata második gólját hintette a második félidő derekán. És ez nem csak egy volt a sok közül, ekkor fordítottak a hazaiak, akik végül 3-1-re nyerték a szomszédvári csörtét.

– Most már több, mint hét éve, hogy Kozák Robi közreműködésével, Szegfű Mihály szakosztályvezetővel és Kiss István polgármesterrel megegyezve Apagyra igazoltam, azóta is nagyon jól érzem itt magam – mondta egy szuszra Márton István, aki mindeközben második szezonját tölti a kisvárdai utánpótlás kötelékében dolgozva. – Soha nem tőlünk volt hangos a sajtó, akkor sem, amikor valamivel gyengébben szerepelt a csapat, de szerencsére inkább sikerekben volt részünk. Néha nekem is lecsúszik a lábamról a labda: a szabadrúgásokat még rám is bízzák, olykor eltalálom a kaput, aztán gól lesz belőle. A hétvégi meccsek még mindig jól esnek és hiányozna, ha nem játszanék, igaz, hogy hétfőnként már kicsit nehezebben kelek ki az ágyból. Nem gondolkodom a visszavonuláson, viszont azt nem szeretném megvárni, hogy lekiabálják a pályáról.

Videó (Hegedűs Zoltán): Márton István ominózus szabadrúgásból szerzett gólja a Nyíribrony elleni mérkőzésen

Kattints a képre!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .