Kattints a képre!!

Na, most az van, hogy a Sényő-Carnifexnél dúl a titánok „harca”, ebből pedig az NB III-as futballcsapat húz vastagon hasznot.

Jócsák Dávid számára igazán jól sült el, hogy először szerepelt kezőként Fotó: sényőcarnifex

A hétközi fordulóban a tizennyolc éves Barta Gábor hintette első bajnoki gólját a harmadik vonalban, ami győzelmet ért, a vasárnapi jászberényi fellépésen pedig a hajszálra azonos korú Jócsák Dávid előbb kiharcolta, majd annak rendje és módja szerint bevágta a megítélt tizenegyest. A támadó középpályás ugyancsak először vette be a kaput NB III-as mérkőzésen: az pedig megint csak hab a tortán, hogy ezzel szerzett vezetést – a szezon talán legjobb produkcióját nyújtó – Sényő, amely végül 2-1-re nyert a tabellán harmadik jászsági legénység otthonában.

– Először voltam kezdő bajnoki meccsen a felnőttek között, amit szombaton már sejtettem, de csak vasárnap vált biztossá – újságolta Jócsák Dávid, a táblázaton hetedik pozícióba felkúszó szabolcsiak üdvöskéje. – Kis drukk volt bennem, bár inkább bizonyítási vágynak mondanám, szerettem volna megmutatni, hogy számíthatnak rám. Hálás vagyok a többieknek, mert a mérkőzés előtt biztattak, majd átadták a lehetőséget, hogy én rúgjam a „tizit”. kiharcoltam. Nagyon örültem, fenomenális érzés volt gólt szerezni. Pont beszéltük Barta Gabival, hogy milyen jó lenne, ha én is betalálnék Berényben, lehet, hogy többek kellene erről diskurálni…

Kattints a képre!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .