Kattints a képre!!

Szó se róla, nem tegnap volt, amikor a Sényő-Carnifex utoljára bajnoki mérkőzést nyert az NB III. Keleti csoportban: egészen pontosan november 29-én, a Tiszafüredet páholta el (4-2), mígnem vasárnap újra győzelmi csatakiáltás verte fel az öltöző csendjét.

Orosz Máté két góljával főszerepet játszott abban, hogy a Sényő hosszú idő után ismét nyerni tudott Fotó: sényőcarnifex

A tabellán kilencedik szabolcsiak a Hatvan ellen diadalmaskodtak (3-1), megszakítva tavaszi nyeretlenségi szériájukat. A harmincegy esztendős Orosz Máté két gólt rámolt be, oroszlánrészt vállalva a sikerből, egyben nyugalmat csempészve a szívekbe.

– A lefújás után az öltözőben is hallatszott, hogy úgy kellett ez a győzelem, mint a tanyára villany – adta tudtul Orosz Máté, akinek különösen az első gólja volt látványos, amikor kapásból zúdította a kapuba a labdát. – Hál’ istennek így jött ki ez a meccs, mindig a kipattanón vagyok, mondhatni jókor voltam jó helyen: a kapus éppen elém öklözte a labdát, gondolkozni sem kellett, ellőttem és bement. A tavaszi kezdet nem éppen a terveink szerint alakult, de megijedni nem kell: nem lettünk mi rosszabb csapat az őszhöz képest, csak eddig valamiért nem sült. Nyilván lesznek még nehéz meccsek, viszont most talán megindul a szekér, legalábbis ezen leszünk.

Kattints a képre!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .