Kattints a képre!!

Kozák Róbert neve az elmúlt huszonöt évben egybeforrt az Apaggyal: a középpályás viszont a következő idényben már a harmadosztályú Nyírtét színeiben lép pályára.

Kozák Róbert (balról) igazán hűséges volt az apagyi egyesülethez Fotó: Hegedűs Zoltán

Ami manapság már szinte teljesen kiveszett, Kozák Róbert igazán hűségesen szolgálta a megye kettes egyesületet, amelynek kötelékében több száz mérkőzésen szerepelt.

– Huszonöt évet fociztam a csapatban, mindig is itt játszottam, bár korábban magasabb osztályokból is megkerestek, de ez a csapat volt az, ahol jól éreztem magam és akkor még úgy gondoltam, hogy apagyiként itt a helyem – közölte a váltás kapcsán Kozák Róbert – Hegedűs Zoltán volt az aki megkeresett, hogy próbáljam ki magam az ificsapatban, majd Szobonya József adott lehetőséget, hogy tizennyolc évesen a felnőttek között is játszhassak. Sokat köszönhetek Szegfű Mihálynak, akivel a kapcsolatom ma is baráti. Többször szenvedtem sérülést, de soha nem gondolkodtam azon, hogy nem térek vissza a pályára. Szép emlékek, jó játékosok, akikkel és akik ellen játszottam. Ilyen például Jakab Richard is, akivel anno gyerekként együtt kezdtem el focizni, most pedig újra együtt fogunk szerepelni a Nyírtétben. Támba Tamás, Márton István, Kovács Zsolt, akikkel jelenleg is jó a kapcsolatom. Az apagyi utánpótlásnevelésben még részt veszek, az U9 csapat edzéseit segítem. Negyvenegy évesen még érzek magamban annyit, hogy rendszeresen futballozzak, ezt most a nyirtéti csapatban teszem meg. Sajnos, én is átestem a Covid fertőzésen még december elején és immár márciusban is azt mondhatom, hogy az erőnléttel vannak még problémák. Csak azt tudom mondani, hogy vigyázzon mindenki magára, jó egészséget kívánok mindenkinek!

Kattints a képre!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .