Kattints a képre!!

Páll Zsombor villámkarrierje a fényes bizonyíték arra: a Sényő-Carnifex NB III-as futballcsapatánál bátran „nyúlnak” a fiatalokhoz.

A sényői fiatalok rendszeresen pályára lépnek az edzőmeccseken Fotó: tudósítónktól

A tizenhét éves csatár ugyebár az őszi idényben robbant be, olyannyira, hogy januárban – a szintén a harmadik vonalban szereplő, nagy terveket szövögető – III. Kerület szerződtette.

– Tovább akarjuk erősíteni a már jó ideje követett vonalat, ami egyben a klub filozófiája, miszerint az utánpótláskorú játékosainknak lehetőséget kívánunk adni, hogy beépüljenek az NB III-as csapatba, netán, mint Páll Zsombor példája mutatja, feljutásra esélyes egyesülethez kerüljenek – szögezte le Pehely Zoltán, sényői polgármester. – Külön megállapodásban rögzítettük, hogy az U19-es csapatunkból, amely az előző csonka idényben megnyerte a korosztályos bajnokságot és most is dobogón áll, a legtehetségesebbek a felnőttekkel készülnek együtt. Így jelenleg kilenc fiatal gyakorol a „nagyokkal”, akik az edzőmeccseken folyamatosan kapják a bizonyítási lehetőséget. A koncepció nem titkolt célja, hogy az érintett a gyerekekből, mégpedig minél nagyobb számban, a nyáron hosszú távra szeretnénk szerződést kötni, emellett biztos vagyok benne, hogy a többiek is meg fogják állni a helyüket.

Kattints a képre!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .