Kattints a képre!!

A hétfő az újrakezdés napja volt a Sényő-Carnifex NB III-as futballcsapata számára, amely nekiveselkedett a felkészülés gyötrelmeinek.

Benépesült a sényői öltöző Fotó: tudósítónktól

Időközben némileg átalakult a játékoskeret: mint arról beszámoltunk, ketten távoztak, egyelőre egy új szerzemény csatlakozott a csapathoz.

– Az első és második héten napi egy edzés, a következő két hétben pedig napi két edzést tervezünk – vázolta a menetrendet Imrő László, a sényői edzőpáros tagja, aki Fiumei Viktorral közösen irányítja az NB III-as együttest. – Január végén lehetőségünk lesz egy rövid edzőtáborra Abaújszántón: itt két edzőmérkőzést tudunk játszani, majd az ötödik héttől visszaállunk napi egy gyakorlásra, ami egészen február 23-ig tart, onnantól már bajnoki ritmusban készülünk, hiszen 28-án, vasárnap a Mezőkövesd II. ellen kezdjük a tavaszi szezont. Tizenhét bajnoki mérkőzést játszunk a bajnokság hátralévő részében, ebből tízet idegenben, hetet hazai pályán. Ebben a szezonban is a már megszokott módon, több fiatal fog velünk edzeni az U19-es csapatból.

Játékosmozgás

A Sényő-Carnifex NB III-as csapatának téli változásai

Távozott: Lakatos László (Tiszaújváros), Páll Zsombor (III. Kerületi TVE), Szokol Zsolt (Nyíregyháza Spartacus)

Érkezett: Magyar Gábor (Nyíregyháza Spartacus)

Kattints a képre!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .