Kattints a képre!!

Az, hogy a Nyírkarász számára balul sült el az őszi idény – vitán felül áll. A megye kettő Nyírerdő csoport hosszú ideje meghatározó erőnek számító együttese jelenleg a tizedik helyen tanyázik, ennél pedig lényegesen jobbhoz voltak szokva.

A nyírkarászi ,,kemény mag” kitart Fotó: tudósítónktól

Nem véletlen, hogy hamar beindult a (foci)gépezet.

– Korán kezdtük a felkészülést, mert van mit javítanunk a tabellán elfoglalt helyezésünk miatt – fogalmazott Tóth Tibor, a Nyírkarász edzője. – Ami az eredményeket illeti, óriási csalódás a csapat szereplése, holott a nyáron történtek és az igazolások nem erre mutattak… Lehet sok mindent mondani, de volt egy  kemény mag, amely a nehézségeink ellenére végig kitartott, pedig enyhén szólva sem voltak rendezett körülmények a csapatnál, ami sok összetevőből adódott.

Mint a grundon, vasárnap találkoztak

– Minden az anyagi gondokból indult: a negyedik őszi forduló után, mint a grundon, vasárnaponként találkoztunk, ember tervez, isten végez, mert erre a helyzetre senki sem gondolt. Sőt, mint utólag kiderült, nem is igazán jól reagáltuk le az eseményeket, egyben bebizonyosodott: erkölcsileg pár játékos csődöt mondott! Ráadásul a járvány minket is sújtott, ennek ellenére, le a kalappal azok előtt, akik végigcsinálták az elmúlt félévet. Azt ki merem jelenteni: a Nyírkarásznak nem itt a helye a tabellán!

…és ami fájó

Tóth Tibor másról is szót ejtett.

– Aránylag rendeződtek a dolgok, ami polgármester úrnak köszönhető, miközben én is igyekeztem rendezni a sorokat, de valljuk be: így sokáig nem lehet bírni! Az önkormányzat az egyedüli fenntartónk, ez azért fájó, mert sokan nem is akarnak tenni a településen, ahol gyakorlatilag ez az egyetlen sportolási lehetőség: kihalt a foci szeretete, sajnos. Pedig vannak dolgok, amikre büszkék lehetünk: az utánpótlásnevelés aktív, a Bozsik-program minden korosztályában érintve vagyunk, működik az U14 és U19-es csapat, ami közel nyolcvan gyerek foglalkoztatását jelenti, ennek előbb-utóbb meglesz az eredménye, különösen, hogy a srácok szeretnek járni. Ami a felnőttcsapatot illeti: azt gondolom, esélyünk lehet a felzárkózásra, mert ha minden klappol az egyesületnél, amin dolgozunk és visszatérünk a helyes útra, vagyis edzünk ahogy korábban tettük, akkor a hátralévő nem kevés, tizenkilenc meccsen előreléphetünk. Bár itt jegyzem meg, hogy mi is mindig nehezen álltunk ki, de még minimum három fordulót meg lehetett volna rendezni, mivel jó idő volt… Én például kíváncsian várom, hány csapat fog nem a saját dolgával foglalkozni, hanem a szövetséget szidni, hisz mi és tudtommal további hat csapat folytatni akarta novemberben. Előfordult, hogy kértek minket halasztásra, belementünk, fordított helyzetben viszont nekünk nemet mondtak.

Mielőtt pálcát törnének felettük…

– A keret összetételével kapcsolatban sok még a kérdőjel: négy-öt távozó biztos lesz, akiket az ifiből és talán két exkarászi hazahozatalával tudunk pótolni. Most úgy vagyunk, ettől csak jobb jöhet! De mondom, mielőtt pálcát törnek felettünk, sok mindent helyre kell tenni, amit az elnök úrral közösen próbálunk megvalósítani, de külső segítség nélkül bajos lesz megint… Mert kell a foci, van is rá igény, ezt a gyerekek száma bizonyítja, persze nyilvánvaló, a hivatalnak vannak sokkal fontosabb dolgai, mint a foci, éppen ezért összetartásra lenne szükség!

Kattints a képre!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .