Kattints a képre!!

A megyei első osztály őszi idényének egyik legnagyobb durranása volt, hogy az előző – csonka idényben, akkor még újoncként – a megkapaszkodásért hajtó Nyírmeggyes mostanra bebetonozta magát a középcsapatok táborába.

A sötét mezes meggyesiek egyik legnagyobb alakítása volt, amikor legyőzték az Ibrányt Fotó: Plesu Ádám

Mondhatni, a Körmös-legénység körömszakadtáig küzdve csaknem (A Mándok elleni 7–2-es zakó árnyékolja némiképp a képet…) minden bajnokin feladta a leckét ellenfeleinek. Sőt, a tizenkettedik forduló után felfüggesztett szezon még szebben is festhetne: a többséghez képest ugyanis a Meggyes egy mérkőzéssel kevesebbet játszott – a Fehérgyarmattal szembeni találkozója még „oda van”-

– Számunkra rosszkor jött a leállás, talán mondhatom: jó passzban voltak a srácok, a hátralévő négy meccsből akár sokat is kihozhattunk volna, de ezen már nincs mit rágódni – fejtegette Körmös Miklós, a Nyírmeggyes edzője. – Pedig nem indult valami fényesen a történet: nyáron új emberek érkeztek, majd az edzőmérkőzéseken sorra kaptuk a pofonokat, türelmesnek kellett lenni, hogy összerázódjon a társaság. De én mindvégig bizakodtam, tudtam, időre van szükségünk, ami be is bizonyosodott. Néhány hét elteltével összecsiszolódtunk, jöttek az eredmények: megjegyzem, ebben jelentős szerepet játszott, hogy a frissen igazolt játékosok kondija javult, a már régebben itt futballozó játékosok nagyot fejlődtek, sőt, néhányan felülmúlták magukat! A folytatás? Na, az érdekes lesz! Az újabb hosszú leállás után, előnyt élvez, akinek rendelkezésre áll műfüves pálya, több lehetősége adódik edzeni. Persze, mi is próbálkozunk, keressük az alkalmat, hogy normálisan fel tudjunk készülni. Éles Béla visszatér tavasszal, ez mindenképpen erősítést jelent, a srácok meg az ősszel tapasztaltak ismeretében rájöhettek arra, nem kell megijedni senkitől!

Meggyesi menü

A Nyírmeggyes megyei első osztályú csapatának őszi mutatói

Bajnoki sorrend: 8. Nyírmeggyes     11           5          1        5       27–28    16

Hazai pályán:     6              4             –             2             15–10    12

Idegenben:        5              1             1             3             12–18    4

Házi góllövőlista. 6 gólos: Pálvölgyi Balázs. 5 gólos: Batizi-Pócsi Norbert. 3 gólos: Gózner Károly, Török István, Török Sándor. 2 gólos: Scheibli Máté, Török Gergő. 1 gólos: Rézműves Ferenc. Öngól: Osváth Sándor (Csenger), Sárosi Máté (Vásárosnamény)

Kattints a képre!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .