Kattints a képre!!

A megyei másodosztály Kelet-Magyarország csoport 12. fordulójának mérkőzéseit rendezik hétvégén.

A nyári emléktornán már „szakítópróbát” tartott a nagydobosi és nyírbátori csapat, melyek ezúttal bajnoki rangadót vívnak Fotó: Császár Csaba

Megyei II. osztály: Kelet-Magyarország csoport, 12. forduló (kezdés: 13 óra, ifi: 11)

Szombat

Szatmárcseke (7.)–Tisztaberek (8.)

Hadadi Ferenc, a Szatmárcseke edzője: – Úgy elvertek minket a múlt héten, mint a feneketlen dobot, remélem, ezt a sokkhatást gyorsan kiheverjük. Igaz, hogy a Berekkel mindig kiélezett mérkőzést játszunk, viszont a történtek után -nem lehet más célunk, csak a három pont megszerzése.

Oroszi István, a Tisztaberek edzője: – Nagyon nehéz mérkőzésre számítok, mert nem tévesztenek meg minket ellenfelünk múlt heti eredményei. Bravúr lenne, ha győzni tudnánk, de őszintén szólva, a pontszerzésnek is örülnék.

Vámosoroszi (4.)–Sonkád (14.)

Riskó Tibor, a Vámosoroszi játékos-edzője: – Újból egy sáros, küzdelmes mérkőzés elé nézünk, hazai pályán viszont csak is a győzelem az elfogadható eredmény számunkra.

Homoki Endre, a Sonkád edzője: – Az oroszi csapat meghatározónak számít ebben a bajnokságban, így nem lehet más célunk, mint a tisztes helytállás.

Vasárnap

Encsencs (9.)–Kocsord (11.)

Szedlár János, az Encsencs edzője: – A csapatnak éppen 60 oka van arra, hogy itthon tartsuk a három pontot.

Jónás Zsigmond, a Kocsord edzője: – Remélem, a hétvégén tapasztalt hozzáállást a fiúk átmentik erre a mérkőzésre és pontot tudunk szerezni.

Ópályi (10.)–Csengersima (4.)

Kósa József, az Ópályi edzője: – Ezek után mire is számíthatok? A csoport egyik legjobb csapata érkezik hozzánk, a cél, hogy minél kevesebb kapott góllal ússzuk meg a meccset. Én már kértem, könyörögtem a játékosoknak, jöjjenek edzésre, de csak süket fülekre találtam. Azt szokták mondani, ki, mint vet, úgy arat. Mi aztán nem vetünk és, persze nem is aratunk. Egy dolog biztató, a fiúk eddig legalább a mérkőzésekre eljöttek… Az, hogy néha-néha nyerünk, ez vajmi kevés, erre mondják: vaktyúk is talál szemet!

Volkán Roland, a Csengerima játékos-edzője: – Ifjúsági játékosként fociztam utoljára Ópályiban, nagyon örülök, hogy ellenfelünk ismét a megye kettőben szerepel! Sok szép eredmény kívánok nekik, de a hétvégi mérkőzésen nem fognak pontot szerezni.

Hodász (6.)–Nyírvasvári (5.)

Pálfi József, a Hodász edzője: – Úgy van most a csapat, mint hülyegyerek a búcsúban, csak mi a pontokat, ő meg a pénzét szórja. De ha valaki követi az eseményeket, három győztes meccs után ez volt zsinórban a harmadik vereség, és ebből az illető levonhatja a következtetéseket. Remélhetőleg, most új és jó széria kezdődik!

Pelyák Miklós, a Nyírvasvári játékos-edzője: – Remélhetőleg a hétvégén megnyert mérkőzés után újra elhisszük, hogy tudunk focizni. Játékba viszont fel kell javulnunk, ha sikert akarunk elérni Hodászon.

Milota (13.)–Nyírcsaholy (12.)

Elek László, a Milota edzője: – Szeretnénk legalább pontot szerezni, persze, ehhez az kell, hogy a héten minden rendben legyen a csapat körül.

Tóth Zoltán, a Nyírcsaholy edzője: – Sajnos, amíg fejben nincs ott minden játékosom a mérkőzéseken és nem mindenki egy irányba húzza a csapat szekerét, addig nem fogunk eredményesen szerepelni. De bízom benne, hogy a hátralevő meccseken mindenki odateszi magát és sikerül kozmetikázni a csúfos őszi szereplésen.

Nagydobos (2.)–Nyírbátor (1.)

Kiss Ernő, a Nagydobos edzője: – Eddigi, várakozáson felüli szereplésünk feljogosít bennünket arra, hogy rangadót játsszunk a bajnokság toronymagas esélyesével. Ahhoz, hogy fel tudjuk venni a versenyt a bátoriakkal, játékban, pontosságban és sebességben is javulnunk kell.

Unchiás Rémusz, a Nyírbátor edzője: – A pihenő után ráfordulunk egy olyan négyes sorozatra, amelynek mindjárt az első mérkőzése tekinthető a legrázósabbnak. A lehetőségekhez képest egy nagyon összerakott, szervezett csapathoz látogatunk, ennek megfelelően készülünk.

Szabadnapos: Nábrád

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .